idevágó Kizil-kijah-láncznak az osszeolvadásából származik. A milyen kes-
kenyen, élesen, egyforma kúpokkal koroñázva nyúlik el a Kizil-kijah-láncz
a Tjub folyó mentén egész a Kizil-Kijah-hágóig, oly alaktalanul szélesedik
ki a hágón innen egyszerre, egyúttal széles dombháttá lapulván szét. Egész
a messze háttérben feltünó Karkara és a Szan-tas-hágó vidékén tornyosuló,
szálban álló sziklákig egyebet sem látni, mint sima, lankás, erdés hal-
mokat, a melyeket számos, mély eróziós barázda hosszan, egyenetlenül
futó völgyei szántanak keresztül-kasul. Hatalmas, vörös agyagos földet eláruló
feltárások sajátságos szinezetet kölcsönöznek e tájképnek. Embereim azt
állították, hogy ezen foldcsuszamlások a Vjernyit elpusztító fôldrengés alkal-
mával támadtak. Csakugyan egészen friss, újkeletü csuszamlásoknak lát-
szanak, de rendkívüli nagyságban, mert néhány félig leszakadt hegyhát
magassága 2—300 métert is kitesz. Meg akartam látogatni az egyik ilyen
csuszamlást a Kïzïl-moinak nevü területen, de kirgizeimnek nem volt sok
kedvük ehhez a kiránduláshoz, veszélyesnek mondták a csúszamlások kôzé
való behatolást ; így tehát meg kellett elégednem azzal, hogy messziról
csodáljam meg ezeknek a vörös földtömegeknek orgonasípókhoz hasonló
szerkezetét, s a beomlott erdök kusza osszevisszaságát.
A délutánt azzai töltöttem, hogy eredeti vadàszatot rendeztem a jurtok
közvetetlen kôzelében, túzokra. Tanyánk tétemesen magasabban volt màr
2000 méternél, s ennek a nagy magassàgnak megfelelt az egész nôvényzet
és a tájkép jellege is, mely üde, làbnyi magäs füvel benött gyepes lejtöivel,
és sôtét, surü fenyveseivel teljesen havasi, szubalpin szinezetet viselt. Mind-
azonáltal nagy mennÿiségü nagy túzoh (Otis tarda) sétálgatott a Bel-kara-szu
széles volgylapályán s a konglomerát-ov keskeny gerinczein, söt egyes
csapatok alig 10-^15 lépésnyire közeledtek az erdö széléhez, úgy, hogy
felverve, magából a fenyvesböl látszottak feíszállni ! A túzokot ugyan mind-
eddig csak igazi alföldi és pusztai madárnak ismertem még, dé tekintettel
az ázsiai klima már megszokott anómáliáira, éppen nem hozattam magamat
ki a sodromból a madarak ezen havasi vendégszereplése által, hanem kedé-
lyesen hajszolgattam öket, míg az összes csapatokat alaposan meg nena
zavartuk és tanyahelyünk kôzelébôl végkép el nem riasztottuk. Gyönyörü
látvány volt, a mint a nehéz madarak sziklákon és fenyveseken szálltak át,
különösen jól festett pedig, ha a palaszirtek közt fehérlô homezök vala-
melyike elött nehézkes repiiléssel elvonulva, hatalmas alakjuk éles kör-
vonalakban domborodott ki a vakítóan csillogó háttér elött. Habar a zsák-
mány nagyon sovány volt is, — egészben csak egyetlen árva túzok került
puskavégre — mégis kitünóen mulattam, úgy hogy minden vadásztársamnak
ugyancsak melegen ajánlhatom a havasi... túzokvadászat új és különleges
sportját!
Mindeddig kirándulásunk egész programmja majdnem gyanúsnak mond-
ható pontossággal teljesült, de mikor este a következö napi teendökröl
kezdtem tárgyalni, csakhamar kisült, hogy éppen nincs minden abban a
fényes rendben, a melyröl kisérôim biztosítottak. O e u z -b e k annak idején ugyan
erösen fogadta, hogy minden szükséges lovat, tevét elöre, legalább is egy
hónapi idöre fog kibérelni részemre, most azonban himezve-hámozva kijelen-
tette, hogy egyelöre napról-napra leszünk majd kénytelenek magunkon
segíteni, s csak Dzsergalan-basi-ban1 lesz alkalmunk hosszabb bérlet meg-
kotésére. Természetesen, alapos lehordásban részesült e kijelentése fejében
ö keime, de egyúttal kénytelen voltam elrendelni, hogy másnap az összes
holmit minden idóvesztegetés nélkül fel keljsi száUítani Dzsergalán-basiba,
mert ezt a fontos kérdést okvetetlenül rendeznem kellett, mielött egyéb
valamire határozhattam volna magamat. Szerencsére, másnap reggel türgeni
kirgiz kisérôinknek néhány igen gyanús' mondását hallottam meg véletlenül,
s ezért SziTNYiKOV-ot és KoszTKÁ-t felügyeletnek hagytam a jurtoknál, azzal
a megbízatással, hogy feltétlenül és minden kôrülmények között indítsák
útnak a podgyász-karavánt és menet-
kozíben is ügyeljenek arra. Magam
TEMiR-rel és BoKcsu-val elindultam kis
gyüjtokirándulásra, melyben azonban
ezen a területen, a Bel-kara-szu és a
Dzsergalán között, nem.leltein vaiami
nagy örömet, mert az esupa párvonalos,
mélyen erodált, 50 100 m. magas
konglomerát-teraszokból áll, a melyek
legnagyobbrészt majdnem függölege-
sen szakadnak le a folyóvolgyekre, 1W- kéP- Kara-kírgizek.
úgy, hogy a lovaglás, különösen lefelé,
itt éppen nem nevezhetö mulatságnak. A Dzsergalán mintegy 200 méternyi
magas partszakadékán ezért egész szerényen gyalogszerrel ereszkedtem alá,
s csak azon csodálkóztam, hogy teszik meg a kirgizek még ezt a nyaktörö
fltat is lóháton, nevetgélve és beszélgetve, s látszólag semmit sem törödve
kis, kóczos lovaik vezetésével.
A Dzsergalán jobb partján tulajdonképen nem is volt mire vadászni,
hanem e helyett T emir elvezetett a Tuz (só) nevezetü sósforráshoz, a mely
a hasonló nevü pataknak, (a Dzsergalán egyik jobbparti mellékvizének) partján,
a szálban állé' mész és gránit érintkezd helyén bugyog fel.. Néhány piszkos,
rongyos : jurtban szegény kirgiz család él, a mely a só . kifózésével keresi
kenyerét. A forrás maga igen soványan szivárog elö néhány rózsaszinü,
óriási gránit-tomb alul, a .melyek lábánál kristálytiszta, jéghideg tóesában
1 Bas, fej-nek hívja a kirgizség a völgyek legfelsó rèszét, illetôleg a patakok forrás-
vidékét. Magyarban legjobban felel meg ezen jelôlésnek a hegylakó magyarság közt, pl. a
Biikkben is divo „v ö l g y f ö a kifejezés, melyét a török bas szó pótlására azért alkalmaztam is.