gyülemlik òssze. Naponkint nagyon kevés sósvizet szolgáltat, rendesen két
kazan-ra (üstre) valót, vagyis rnintegy 40—50 litert, a melyból naponta vaiami
1 pud (16'5 kg.) sót fóznek. Az eljárás a lehetó legegyszerübb ; nyilt iistókben,
szabad ég alatt párologtatják el a sós-vizet, a lécsapódott nedves sót pedig
egyszerüen napon szárítják meg végleg. Az így nyert só íze teljesen tiszta ;
kirgizeim nagyon dicsérték s azt állították, hogy használatra, úgy embernek,
mint marhának ajánlatosabb, mint az, a melyet az Ili-vólgyben, Borltoldai-
Tuz mejlett, a sivatag sós mezóiról nyernek.
A sósforráson felül a sziklából néhány más, hidegvizü forrás szivárog
eló, a melynek ásványos íze és eros kénhidrogén szaga van. Alighanem
ennek tulajdonítható az, hogy a terület a leomlott gránit-tómbok és a szemben
levó kopár, meredek mészkófalak kózott teljesen szükólkódik minden novény-
zetben, tokéletesen steril és valóságos kis sivatag. Néhány versztnyire feljebb a.
Tuz patak volgyében lignit-telep bukkanik eló, de annyira ággódtam kara-
vánom sorsa miátt, hogy az idóre való tekintettel, lemondtam annak meg7
tekintéséról.
A Dzsergalán folyó igazi pisztrángos patak, á melynek habas vize
20—25 lépés széles medrében zúgva rohan alá a górgetegeken és kavics?
zátonyokon. A mikor a forráshoz igyekeztünk, széles, sekély helyen gázoltunk
át a patakon, visszajóvet azonban kirgizeim ott vágtak neki, a hol éppen
érték, a minek aztán csakugyan az lett a vége, hogy Boflscsu kissé vézna
lovát levette lábáról az ár, s a lovas általános derültség kozben alaposan
megfürdótt a jéghideg vízben. Az eftele rohamos'hegyi patakoknak átgázolása
nem éppen kellemes dolog, mert még a legmegbízhatóbb ló is kónnyen
megcsúszhatik a nagy, síkos kóveken, a mire aztán a rohanó ár csakhamar
elbánik vele ; azonkívül a sebesen futó áramlat kózepén az ember is kóny-
nyen elszédül, külónosen a folyás irányában menetelve, mert akkor úgy
tetszik, mintha a lova hátrafelé mozogna, szemben a jobbról-balról sebesen
elrohanó vizzel. P avel kozákunk ugyan vén sztepnják volt, de azért nyiltan
bevallotta, hogy fél a hegyi patakokon való átkeléstól,_ s néha teljesen el is
vesztette ilyenkor a fejét. Legjobb, ha az ember egészen a lóra bizza magát,
azt hosszú kantárra eresztve s csak annyiban irányítva, hogy hegyes szogben
állandóan a folyás ellen tartson. A szédülést pedig úgy lehet legjobban
elkerülni, ha az ember nem ügyel a korülotte zajongó áradatra, hanem a
szilárd part valamely pontját kiválasztva, arról addig le nem veszi a szemét,
a míg szerencsésen ki nem vergódótt. .
Bokcsu hálesete ezúttal, szerencséfe, nem bírt semmi jelentóséggel, a
mi, tekintettel a folyó rohanó sebességére és a temérdek nagy gorgetegre,
valóságos csodának mondható. Gyorsan felmásztunk a magas partra, vissza
a Bel-Kara-szu lapályára, hogy karavánunk sorsáról tájékozódjunk.
Messze tóliink két kirgiz lovagolt békésen a. széles vólgylapályon tova,
a kik, a mint megpillantottak bennünket, eleresztett kantárszárral vágtattak
felénk s a szokott „szalàm“-ok utàn hosszù torténetet kezdtek mesélni :
Oruz-bek ugyan talàlt elegendó tevét, a podgyàsz is màr uton van, de a
tóbbi kirgiz mind megszokòtt a tanyàról, ugy, hogy S zitnyikov és az egyik
elly-bas, a kinek kisérnie kellett volna benniinket, lovak nélkul maradtak, s
alighanem kénytelenek gyalogosan kóvetni a karavànt!
Ìgy tehàt szépen voltunkl Okvetetleniil még aznap el kellett jutnom
Dzsergalàn-basiba, hogy az àllatok kérdésének fontos ugyét elintézhessem,
s azért nem igen vàlogathattam az eszkózókben. Ovatossàgból még egyszer
kérdeztem, hogy csakugyan igaz-e a dolog?: — de mind a két bitang —
kiilònben tekintélyes, testes bai mind a kettóB H édeskedó sajnàlkozàssal
erósitgette, hogy igaz, hogy ók maguk lattàk az emberek szókéset, s hogy
6k maguk csak azért jettek értem, hogy a dolgok àllàsàt tudomàsomra
hozzàk — ìgy hàt bizony konyóriilet nélkul az òreg P avel kipróbàlt reczeptjé
h e z fo ly am o d tam .
„Tudjàtok, hogy egy ture^hlint hunak, a ti vólgyetekben. utazik és
még ma okvetetleniil Dzsergalàn-basban akarja felàllitani jurtjàt ; nektek egész
tabtird-otok legel a kózelben, alattatok is jó lovak vannak, s ti, piszkos frà-
terek, mégis gyalog hagyjàtok a pusztàn a szcikul-kcizci'k-ot es az elly-bcist /
Tiistént ki a nyeregból, mert lovaitokra most nekem van sztikségem embereim
szàmàra ! Pótolhatjàtok majd a tabunból, vagy értuk jóhettek Dzsergalàn-
basba, de most hàjda 1 lefelé, egy-kettó 1“
Embereim, T emir és Bokcsu zajos helyeslése mellett, a két szerencsét-
lennek csakugyan le kellett szàllni, akàrmennyire huzódoztak is! Ott hagytuk
óket a faképnél, ràjuk bizva, hogy egymàsnak panaszoljàk a torténtek felett
való kesergéseiket. T emir póràzon vezette a két „rekviràlt lovat règi tanyànk
felé, hogy felvegye Szrr.\YiKov-ot és a huséges eUy-bast, magarti pedig siettem
tova, hogy Utólérjem az elóre ment karavànt.
Természetes, hogy hiegint a règi nòta jàrta! Oruz-bek, a volosztnojjal
egyetértóleg, a règi dzsigit-fogàst alkalmazta, kàrpótlàs nélkul, erószakkal
foglalva le embereket és àllatokat, hogy az ezekért jàró bérosszeget zsebre-
vàghassàk. Természetes, hogy ezek az „ónkénytelen kolcsónzók , a mint
lehetett, megugrottak, a miért aztàn embereim valósàgos vadàszatot ren-
deztek minden arra menò kirgizre, hogy ìgy keritsenek nagynehezen néhàny
lovat. Ezzel a kedélyes mulatsàggal eltelt a délelótt legnagyobb része, az ut
java pedig még elóttiink àllott !
Mag à tó l é rth e tó , h o g y a z e ró sz a k k a l e lfo g o tt k irg iz ek e t n em a k a rtam
to v à b b r a is a k a ra v à n om s z o lg à la ta ra k é n y s z e rite n i ; m ik o r te h à t a d zsigiteke t
u tó lé rv e , a z o k a t eg y re tte n e te s e n e lh izo tt kirg iz tà r s a s à g à b a n ta là ltam , k it
n a g y tisz te le tte l u g y m u ta tta k b e , m in t a g a z d a g MoMBET-et, ezer ló uràt,
fe lh a s z n à ltam e z t a z u ru g y e t a rra , h o g y p ih e n ó t p a ra n c s o lja k s MoMBET-et