csoportjai, mint inkább ezek a csodás szinek hoznak élénk változatosságot
a ktilönben egyhangú tájképbe.
Az egyik sziklaszurdokban hatalmas szakállas keselyü lebegett az út
felé, sima, sólyomszerü szállingozással, s leszállt az úttól alig 100 lépésnyire
az egyik szikla csúcsára. Messzelátóinkkal egész kényelmesen véhettük szem-
ügyre a napon csillogó pompás tollazatát, de mivel fegyvereink jól elpakolva,
a Nadezsda szállító-társaságnak átadott ládák fenekén pihentek Przsevalszkban,
nem használhattuk fel ezt a rendkívül kedvezö alkalmat.
.Sajnálattal néztük sokáig ennek a sajátságos madárnak valósággal özönviz-
elötti alakját. A Tien-sanban ugyan elég kozonséges a szakállas keselyü, de
azért egyikünknek sem volt sohasem ideje rá vadászni, s végre is kimaradt a
gyüjteménybol. Itt ült most egy elöttünk, majdnem, hogy a kezünkkel meg-
foghattuk s mégis elérhetetlen messzeségben, mint a havasi világ utolsó, élo
búcsúszava. Ez volt az utolsó szakállas keselyü, a melyet utazásunk közben
láttunk.D
zsil-arik állomás mellett átmentünk a Csú szép, új vashídján, a melyrol
szép kilátás nyílik a vad szakadékban tajtékzó folyóra. Talán ez a kép a
legszebb és legváltozatosabb az egész szurdokban. A tulajdonképeni posta út
innen a Csú balpartján vezet Tokmak és Pispek felé, míg a mi utunk a
Kis-Kebin teljesen vízszintes, széles vólgysíkján át észak felé, Kara-Bulak
falucska felé tartott, a mely a Moinak-láncz, illetoleg a Transz-Ili-i-Ala-tau
északi lánczának lábánál fekszik, s innen indui ki a Kaztek-hágóra vezetó
út. Télen nem lehet a 2400 m. magas hágón átkelni, a miért is ilyenkor a
posta is messze kikerül Pispek és a Kurdai felé, de nyáron persze mindenki
inkább használja ezt a 200 versztxel rövidebb utat, s azért Kara-bulak falu
orosz parasztjai egészen berendezkedtek arra, hogy az utasokat a hágón
keresztül segítsék.
A estaos, tiszta Zemszkij-kvartirban, barátságos nép között háltunk
s november l^ á n reggel 3 órakor még szúroksotétben megint felkeltünk
s útnak indultunk. így hát Kara-bulak helység kórnyékébül semmit sem
láttunk. Mivel a hágón keresztül vaiami 60 versztnyi utat minden közbülsö
állomás híján, lóváltás nélkül kell megtenni, azért parasztjaink petjorhá-val,
ötös fogattal indítottak bennünket útnak, de még ennek az öt lónak sem
volt vaiami kellemes dolog, nehéz tarantászunkat a részben megfagyott és
behavazott úton felvontatni. Az utat ugyan jó karban tartották s a koesi
elmehetett rajta, de ne gondoljuk, hogy ez olyan út volt, mint a milyent mi
szoktunk jó útnak nevezni, mert néha még le is kellett szállni s gyalog
menni, hogy a szegény, ziháló állatoknak lehetöleg megkonnyítsük a dol-
gukat. Tájképileg nem volt ez az út vaiami különösen érdekes, mert ezek-
nek a hegyeknek egyenletes szerkezete miatt a meredek, mélyen levágódott
árkok, a hosszú, hullámos gerinezek és a sziklás, szakadékos lejtók min-
180. lcép. A Buam-szurdokban.