csok számából és szinébôl aztán jósolnak. Úgy látszik, ez a dolognak a
legnehezebb resze, mert jo kirgizeim sohasem voltak egy véleményen az
orakulum magyarazasaban s gyakran heves viták keletkeztek. Ép igy eneem
sem voltak képesek felvüágosítani a külônféle kombinácziókról, hanem a
hosszu, de homalyos magyarázgatás vége mindig az volt, hogy Mthatod
bai, magad is, hogy a dotog jól, vagy rosszul àll-el“ ’
A turk népek régen eltünt vallási fogalmainak gyenge visszhangjàt sej-
a temetkezes es gyászünnepek néhàny részletében is.
Atemetest minden külônôs czeremónia nélkül intézik, lehetôleg gyorsan
a halal utan, s ha csak lehet, mindjárt másnap. A huilât ^ az iszlamnak
megfeleloen feher lepelbe burkolják s koporso nélkül temetik el délnyugati
irany an. sir nem mely, s alacsony halmot épitenek fdléje fôldbôl és
kovekbol. Olyan nagy siremlékeket, mint a kazakok mazárjai, az Isszyk-kul
videki kara-kirgizek nem szoktak épiteni. A temetésen csak a férfiak vesznek
reszt mig a nok az aulban siratják a halottat. A sirató éneket, meghatározott
melodía szerint hosszúra nyújtva, inkább üvdltik, mint éneklik, mialatt a nók
arczukat es mellúket dssze-vissza karmolják. Az ének verse a kóvetkezó :
„Attaning ármen dünjáj /“
„Attani ókuj ! Khan-tórüm kókuj !“
Vagy pedig felelgetó módon:
Az elóénekes : „Attami ármen d ünjáj/ “
A sirató nók: „Airïlbasz dünjáj bolszacs'i!“
„Attani ókuj ! Khan-tórüm kókuj !“
Szabadonjbrdítva kdrülbelül ennyit jelent :
r.Az atya halálán érzett gyász ül a világon“ 1
„Atyám, óh jaj ! Khánom, fejedelmem, óh ja j!“
„Atyám halálát gyászolja a fold!“ . ,
„Búcsúznod kellett erról a fóldról!“
„Atyám, óh jaj ! Khánom, fejedelmem, óh jaj !“
, ¡ ; 1 )4 I f S az elhunyt jurtjában, vagy a mellett, hosszú póznára
( etsegtelenul a landzsa jelkepe, mmt a hogy a batyrok hasznájják), vorós vagy
eher zasz ot, vagy lofarkat kôtnek ki, a mely addig marad kitüzve, a míg
I C ? n ' l ,n‘ Valt aSl Ünnepségnek vége van- Ez Pedig abban áll, hogy
gy mollah a koranbol felolvas. Ez 7, 20 vagy 40 napig tart.
A tulajdonképeni gyászünnepet (tort) azonban csak a haláleset évfordu-
lojan tartjak meg, es pedig az orokds, vagy az orókosók nagy baigát ren-
d«n«k. Minél ,ek¡„,élyés.bb v„,, « ^ “
gyászt S É ^ e,“ : Byász‘‘ * W B a szomorúságot és.
J ° kuJ' ^ tokeWesen megfelelnek a magyar ,,óh ja j“ felkiáltásnak
kôsôk, annál tobb nép csódül a torra, annál hosszabb ideig tartanak a
lakomák, a melyek a programm jelentôs pontjai s gyakran egy hétig is
elhúzódnak.
Ez alatt az ido alatt gyász-jurtot állítanak fel a sok vendég-jurt kozott,
a mely szép, tágas ak-üj (fehér sátor). Füsteresztó nyílásából lándzsaszerü
póznán vorós zászló lobog. A sátor belsejében együtt vannak a mardzsák,
s ép úgy siratják a halottat, mint a temetkezés napján.
Ha a baiga utolsó napja is elmult s a díjakat is szétosztották, akkor
még egy díszebédet adnak, a melyen legalább az elókelóbb vendégeket illik
fiatal ló húsával megvendégelni. A velóscsontokat azonban a rendes szokás-
sal ellenkezóleg, nem szabad ósszetórni, vagy felnyitni.
Most aztán mély gódrót ásnak s nagy tüzet raknak bele. Néhány férfi a
gyászjurtba megy s megragadja a vorós zászlót. A nók védelmezni próbálják
ezt, belekapaszkodnak és sírnak, jajgatnak. A zászlót azonban elveszik
tólük, a tüzhelyhez viszik, ott ósszetórik a nyelét s a zászlóval együtt bele-
hányják a tüzbe. Az elkóltótt ló csontjait is a tüzbe dobálják. A míg a
zászlórúd ég, addig az asszonyok ott jajgatnak a sír kórül, de mikor az
elégett, akkor elszélednek s az ünnepnek vége van. Tekintélyes és nagyon
gazdag emberek emlékére minden négy évben rendeznek ilyen nagy baigát,
ugyanazokkal a szertartásokkal.
Ez a jeikêpes halottégetés, a mit egy év mulva rendeznek az iszlam
vallású szertartásokon kívül formanélkülnegyszerü temetés után, arra látszik
utalni, hogy hajdan csakugyan elégették hallottaikat. Csak lassanként maradt
el ez a szokás; lehet, az iszlam hatása kóvetkeztében, s lesülyedt a ma már alig
érthetó, de még mindig hüen megtartott formalitássá. Érdekes megjegyzést
találunk erre nézve a perzsa G u r d e z i1 müvében, Kr. u. 1051—1052-ból:
„A mi a kirgizeket illeti, ezek hallottaikat ép úgy elégetik, mint az indiaiak,
s a tüzet tartják a legtisztábbnak, s mindaz, a mi abba beléesik, megtisztul s
a hallott is megszabadul tisztátalanságától és büneitól.“
Ez a jelentós utalás a tórok népek óstórténetére annál nagyobb figyel-
met érdemel, mert hasonló jelképes hallottégetés tóbb turk-tórzs szokásai kózt is
elófordul, és pedig éppen az eredeti, kevéssé befolyásolt tórzseknél, a minóle
a tarbagatai-kazakok, a kasgari tôrôkôk, a loplikok 3 stb.
1 G u r d e z i a tôrokôkrôl. Irta gr. K d ú n G é z a Keíeti Szemle. III. 1902. 1. fiiz. 41.
2 L. K a ta n o f f : „Über die Bestaltungsgebráuche bei den Turkstámmen Central u. Ost-
asiens“ Keleti Szemle I. füzet. 1—4.
^ •**<— -