tàsokra adott alkalmat, s végre is abban ällapodtunk meg, hogy a làtott
alakok barautadzsi-k (rablók) voltak. Baranta néven nevezik a kirgizek a
lórablàst, a mit azelött bizonyos lovagiasäggal, nyiltan, az illetö aulok szeme-
lättära hajtottak végre, még pedig rendesen nörablässal is kapcsolatban.
Ma mär, az orosz adminiszträcziö szigorü felügyelete folytän, gyéren fordul-
nak elo az effélék, hanem a barantadzsik most rendesen kisebb csoportòk-
ban éjjel indulnak lovat lopni, — a mi olyan hanyatläsa az erkölcsöknek,
hogy az öregek, mint pi. A ttei, csak sajnàlattal emlékeznek meg róla.
Azelött nemes jaték volt, ha a rablók vilagos nappal, orditva és
kiabalva megrohantàk a gyanùtlan ault, elkezdték a szerteszét legelészó
barmot összeterelni, a megriadt lovakat az ukurukkal üldözni, aztan birkat,
vagy lànyt, vagy a mi éppen kezök tigyébe esett, a nyeregbe kapni. Kiro-
hantak ekkor a kymperek és mardzsak, felfegyverkezve, a mit hirtelen kap-
hattak, nehéz mozsärtörökkel, jurtléczekkel, esetleg férjeik règi szablyàival,
hogy az elsö rohamot dühös, de rendesen vértelen csatàban feltartsak, mig
a férflak mindenekelött az aul gazdasàgàt, a nyàjakat siettek menteni.
Milyen pompäs, örült lovasjelenetek lehettek àzok, a mikor a làrmàtól
megriadt szarvasmarha- és \ó-tabun-óks& össze kellett terelni s az ellenség
elöl elragadva, vaiami védett sziklazugban kellett biztonsàgba helyezni. Aztan
a zsäkmänynyal elinalt rablók iildozése, milyen élvezetok volt ez a kirgizek-
nek, s milyen baiga, versenyfutàs nagyban,'igazi, értékes jutalomért! Komoly
küzdelemre ritkàn keriilt a dolog; rendesen csak a-lovak gyorsasägän mùlt:
ha a rablókat utólérték, akkor ezek ott hagytak a zsäkmänyt s elmene-
kültek, az üldözök pedig osszeterelték a megmentett nyàjat s bùszkén tértek
vissza az aulba, a hol nagy tamasaval iinnepelték meg a dolog szerencsés
kimenetelét, dicsóitették a hösöket a komyz hangjai mellett, s poétikus for-
maban koholtàk a bosszüälläs terveit. Minden öregnek felvillan a szeme, a
mikor ezekröl a règi jó idökröl beszélnek. Ma azonban ! Éjjel lopózkodnak
oda a tolvajok a tabunhoz, sóval csalogatjàk magukhoz a védtelen jószàgot
s lopva, zajtalanul tünnek el vele, hogy aztan jól elokészitett utakon az
orgazdäk, rendesen szàrtok kezéhez juttassàk, a kik aztan messze elviszik
a vàrosokba, a bazàrra, a hol persze minden nyomozas hiabavaló. Vége
van a lovagias idöknek, a mikor a nyilt eröszak, a nemes verseny jàrta, a
melyben az iigyesség, kitartàs és testi ero döntötte el a gyözelmet ! Szomo-
rùan razza a fejét az àk-szakal, a mikor az idöknek erröl a vàltozàsàról van
szó, s mély sóhajjal mondja „Ja Allah!“
Karagaitiban vaiò tartózkodasunk utolsó napjàn megint derekasan hava-
zott, ügy, hogy valóban örültem az akaratlanul tartott pihenönapnak. Tanyank
ebben az idöben sajätsägos, de nem vaiami vonzó képet nyujtott ; alig öt
nap alatt nem kevesebb, mint tiz nagy vadat ejtetttink el, s ez a nagy tömeg
hüs, a szaradó csontvàzak és koponyàk, a szétteregetett börök, mind körös-
körül a jurtok körül : bizony nem volt vaiami étvagygerjeszto lätväny s
a dél-amerikaî saladerokra emlékeztetett. Kirgizeim persze düskâlkodtak a
hüsban s hihetetlen mennyiséget tudtak belôle elkôlteni. Tetemes készletet
teregettek ki, vékony szeletekre vagdalva, szâradni ; ez aztân, meg a szerte
heverô mindenféle hulladék egy sereg élôsdit csalt oda, a melyek nem akartak
karavânunktôl elmaradni. Igy volt egy sereg hollônk (Corvus corax), a mely
egész vakmerôn a sâtrakig merészkedett, aztân néhâny mocsâri kânya (Milvus
gowindd), a melyek ügy megszelidültek, hogy az odadobott hüst a levegôben
elkapkodtâk. A külônféle fajü héjât rendesen lôvésekkel elüldoztem, mielôtt
még nagy on szemtelenek lettek volna; a havasi és a szakâllas keselyük, vala-
mint a szyrtek kôzt gyakori szirti-sasok azonban rendesen tisztességes tâvolban
tartôzkodtak, s napjâban csak kétszer vagy hâromszor lâtogattak el, hogy
megnézzék, tiszta-e a levegô s elkacsmarinthatjâk-e a hâtramaradt kôrom-
faladékokat.
Ezeken a vad és szabadon élô vendégeken kivül jurtjaink korül egész
kis csodâs „hâzi“ menazséria ôlâlkodott, sok mulatsâgot szerezve nekünk.
BEK-szYLTÂN-tôl flatal, teljesen szelid ullârt kaptam ajândékba, % mely jur-
tomban lakott s reggel rendesen azzal ébresztett fel, hogy felszôkôtt vânko-
somra s egész bizalmasan elkezdte csôrével a fejemet kopâcsolni, a mi annyit
jelentett, hogy mâr reggelijét kôveteli. Vad hagymât és külônféle magvas füve-
ket adtunk neki, mi kôzben csakhamar megmutatta, izlésének egész hatâ-
rozott kifejezést. adva, hogy mi izlik neki. Inkâbb szemtelenül, mint bizalmasan
kôvetett bennünket ez a bohôkâs madâr sok ideig vândorlâsainkban,
mig végre a Tüz mellett egész érthetetlen môdon megszokott és eltünt.
Ecskeli-tasban sztrichninnel hintetteimSimeg az elejtett vad hüsât a
ragadozô madarak szâmâra, de, bar a mérges tetemet teljesen felették, mégis
csak egy ôriâsi havasi keselyüt talâltunk az egyik helyen, a tôbbi rablônak
pedig, néhâny elhüllatott tollon kivül, teljesen nyoma veszett. Ez a havasi
kesèlyü sem volt doglott, hanem lâthatôlag csak erôsen el volt kâbulva,
mert sem repülni, sem jâmi nem tudott, csak erôtlenül forgolôdott egy hely-
ben. Elve hoztuk el menazsériânk szâmâra, s csakugyan ismét teljesen felépült,
de egyszersmind olyan vad és alattomos lett, hogy kénytelenek voltunk megolni.
Sokkal tisztességesebben viselte magât két derék szirti sas, kiszabadult
vadâszô-madarak, a melyek egyikét Ecskeli-tasban, a mâsikat Bel-kara-szuban
fogtuk. Gyakran tôrténik, hogy vadâsz-berkutok megszoknek a kirgizektôl s
régi, rablô életmôdjokra térnek ismét a szyrteken, de a dresszura és az embe-
rek irânti bizalom még meg van bennok annyiban, hogy alkalomadtân igazân
hülye môdon kbtélnek âllnak. A mi két madarunk is addig gondolkozott rajta,
hogy meneküljôn-e vagy ne, mig elfogôik, Attei és O ruz-bek, egész kôzel
férkô'zhettek hozzâjuk s csapânjokkal letakarhattâk. A tanyân mindegyik kapott
a lâbâra ideiglenes békôt, aztân mindegyiket egy-egy nagy kuldzsa-koponyâra
lânczoltuk, a mi ép oly szép, mint külônos lâtvâny volt. Néhâny nap alatt
a tekintélyes madarak teljesen bizalmasak lettek, s A ttei, a ki âtvette a