Fél kilencz lehetett este, a mikor a nomàdokkal talàlkoztunk, s ido-
kozben teljesen beéjjeledett. Vigan lobogott a tanyatuz a kìs aul hat jurt-
jàban, és csakhamar élénk siités-fózés indult meg bennòk ; a mi fekete
bàrénykànk is csakhamar befejezte ròvid életpàlyàjàt, hogy dasztarchànt szol-
gàltasson. Tizenot óràn àt nyeregben voltunk, két hàgón keltunk àt s mint-
egy 36 versztnyi uton alig pihentilnk 11/ì órànàl tobbet ; teàn, airànon és
kumiszon kiviil pedig a kemény munka kozben nem ettiink semmit, ne ni
esoda tehàt, hogy jó étvàgygyal vàrtuk a vacsoràt !
A hangulat azonban kitunó volt, s nagy jurtomban ugyancsak vig vilàg jàrta
a sistergó cserakdàn fustós vilàgitàsa mellett ! Ez egyszeruen a fòldbe leszurt,
kovàcsolt vas mécses, a melyben juhzsir ég nyers gyapjuból sodrott mécsen. Szrr-
nyikov és A t te i is megérkeztek a készletekkel, s mig mohón szurcsóltuk a forró
teàt, s a hàzigazdànk nagy gonddal piritgatta a pompàsan illatozó tiiztukot, az
alatt az ut minden részletét ezer tréfa kozben ismét és ujra letàrgyaltuk.
Vacsora utàn halk énekhang csalt ki a jurt elé. Egészen a zugo patak
mellett, a tobbi lakàstól elkulonitve, kìs jurt, vagyis helyesebben mondva, vaiami
jurtrészekból òsszetàkolt sàtorféle àllott, apro, szuk s kiesiny, éppen hogy egy
embert befogadjon. Az imént, tanyavetéskor làttam, hogy vaiami egészen fiatai
kis mardzsa magànyosan, egyes-egyediil babràl annak a felàllitàsaval, késóbb
pedig azt is megtudtam, hogy az egészen fiatai, most hàzasult menyecskéket
itéli ilyen magànyos, elktildnitett életmódra a szokàs tòrvénye ! Az aul jurtjaiban
kialudt màr a tuz, s csendesen, mély àlomban szenderegtek azok a fogyó hold
eztistòs fényében, a mely majdnem nappali vilàgossàgban filròsztòtte a tàjat ;
pihent minden, csak ama kis sàtorból csengett mélàn, szomoruan az egyszeru,
de melodikus énelr andalgó dallama. Ónkényteleniil is elmosolyodtam, a mint
ennek a dallamnak egy kózkeletu kirgiz népdalnak — ismert szavai meg-
iltotték a fulemet. Szerencsésen behatoltam ide, Kòzép-Àzsia szivébe, a hatal-
mas kontinens lefolyàstalan medenczéinek legbensóbbikébe I - hisz a sàtram
elótt élrohanó patak habos àrjait màr a Tarim-ba, s ezzel egyiitt a talànyok
mesés homàlyàba burkolt Lop-nor-tóba szàllitja — s mi itt az els6 megfigye-
lésem ? az, hogy a vén holdnak bubàjos varàzsa itt is csak ugyanaz, mint
messze arra, mifelénk, s hogy az emberi sziv sehol sem tagadja meg természetét,
a merre csak az ezùstòs égitest szórja szelid, halvàny sugarait.
Halkan, epekedve hangzott ki a kis, nyomorult viskóból a. csendes
éjjel ragyogó pompàjàba:
„Berkut-szu basinan asszar tuman,
Aszem-aszem baszade' dzsorga kunan.
Dzsar da-uszin szàginip' dzsirgdnümde :
Csikade da-uszi kajdan, kòjiikul szigan ?“
(A sas-vòlgy fején "szállong a kod,
Délczegen lépked a harmadfuves csikó.
Soká, vágyva epekedtem édes hangod utàn :
Honnan cseng egyszerre fiilemben kedves
hangod édes szava ?)
Ez volt elso éjjelem, elso tapasztalatom a Tarim-medencze vizrénd-
szerének keretében.
XII. FEJEZET.
A SZÁRY-DZSASZ ÁTTORÉSE.
z ¡Ottuk-tas-volgyben elértük azt a területet, melyet a kirgizek a tau
vagylánczhegység.fogalmával ellentétben szyrt-nek neveznek.tudni-
illik azokat a nagy legeld-teriileteket, a melyek az erdórégió felett
terülnek el a Tien-san lànczai kozott, mint a halomvidékek, a tobbé-
kevésbbé erodàlt steppés plateauk s a sík, magas vòlgylapàlyok zürzavaros
egyvelege, s melyek a kirgizeknek téli legelSül szolgàlnak. A mostani tanyànk-
ról a vidéknek ezt a jellegét azonban még nem lehetett felismerni, mert az
Othik-tas (tuzko) vòlgye a pala-plateauk kozé olyan meredek, mély szakadék
gyanánt vágódott be, hogy semmiben sem kiilonbòzbtt a rendes magas hegy-
vidéki volgyektdl.
A yolgy vaiami idétlen nagy sziklatuskónak kòszonheti nevét, a mely
kfirülbelül akkora, mint egy kozepes jurt, s a melyhez a kirgizek nemzeti
éppszànak, Manassz’ning k’sszàszi (Manassz tòrténetének) egy . epizódja
füzodik. A kirgizeknek ez a legnagyobb éposza két óriàs, a toròk Manassz
és a kalmük K ongur-bai kiizdelmeirfil szól. Ez a két óriàs a Tien-san vól-
gyeiben pásztorkodott, hosszù idókon àt elkéseredetten harczolt egymàs ellen,
mig végre Manassz lett a gyóztes. BatIr-M anassz rettenetes erejü, szórnyü
nagy óriàs volt, a kinek valóban hóshóz ilio szomjúságáról màr - szóltam ;
egy alkalommal itt tanyàzva a volgyben, éjjel jurtjàban ki akart csiholni,
•de kovàjà (Ottuk-tas) kisiklott ujjai kóziil. Kezével tapogatózott utàna a
jurt foldjén, de ném talàlta meg va kis' kavicsot“ s igy màsnapj a mikor
elvonult más vidékre, a tflzkó itt inaradt. Most az óriàs tüzkóve a vólgy
emlékezétes jelzñjéül szolgàl, s az arra meno kirgiz kegyelétesen tòr le a
kvarcztòmbbol egy-egy darabot, emlékére Manassz hostetteinek.
Hajnalban, az olvadàs kezdete elótt, tevéink minden baj néíkül àtjottek
•a Tiirgen-hàgó firn-mezójén, s az aulban ùgy 6k, mint két kisérójük, T emir
és B ilek, egész nap kivehették màr most részüket a semmittevésból, mert
pihenó napot rendeltem el, egyrészt, hogy az àllatok kissé magukhoz tér-
24*