128. kép. Tanyabontàs a Kuru-szai volgyben. (Begyepesedett moréna-talaj.)
Ez azonban nem akadályozhatott meg abban, hogy kello ünnepélylyel meg
ne tiljem a napot — épp oly kevéssé, mint expedicziómnak a szerénynél
is egyszembb felszerelese ; a szivben gyòkerezó szeretet akérhol talàl éltetó
talajt a kifakadàsra, s én itt, azon az elhagyatott rògòn, a melyen évezredek
elótt talán óseink tanyáztak, az óriási távolság daczára is egynek éreztem
magamat azokkal, a kiknek ma a messze hazában szivok mélyéból forró
imádság szállt az éghez, áldást kérye szent koronánk viselójének tisztelet-
gerjesztó, osz fejére.
A dé]elott folyamán ki-ki a maga dolga után járt : én rovarokat s
egyéb apróságot gyüjtogettem, T emir és B ilek kirándultak tau-te/efe-vadá-
szatra, A t te i foldozgatta ócska, rongyos csapánját, a két orosz pedig pre-
parált ; délben aztán ósszegyülekeztünk a legénység jurtjában a lukullusi
díszlakomára, melyet az ottuk-tasi aulból maradt juh-húsból és sürüre rán-
tott Knorr-féle borsó-levesból rògtònòztem, gazdagon kiegészítve tetszésszerinti
mennyiségú teával, czukorral és czigarettával.
Kevés nép csüng oly igazi, rajongó szeretettel uralkodója személyén,
mint az oroszok, a kiknek ezért a-czár neve- vagy születésnapja valóságos
nemzeti ünnepiik. Igy nem került semmi nehézségembe megértetni embereimmel
a nap jelentóségét, s szívból jovó melegséggel éljenezték meg azok, orosz
szokás szerint, háromszoros dórgó ,,urrá“-val vezetójük „gosszudár haróly"-ját
(urát és királyát), illetoleg a „baidiki pad’sah“-t,1 felséges osz királyunkat.
1 Az urnak királyát.
Szerény ünnepélyünk hivatalos részét az Ak-pacl’sah, a czár éltetésével
fejeztük be, kótelességszerü tiszteletünket róva le kiséroim uralkodójának
fenséges személye és azon fold koronás ura irányában, melynek szíves vendég-
szeretetét élveztem ; majd áttértünk a családi ünnep magánjellegü terére,
háromszoros, lelkesedett ,,urrá“-val (hurrah) éljenezve meg „baibicse“-met,
a kinek ma nevenapja volt.
Némelyik olvasóm talán mosolyogni fog ezen a dolgon — mi heten
azonban odafenn a szyrt kodds, fagyos magányában ugyancsak komolyan
vettük szegényes kis ünnepélyünket ; mélyen gyókerezett valamennyiünk
lelkében a hazánk, nemzetünk iránti erós érzelem, s ószintén, meleg szívból
szállott az üdvózló fohász át a hatalmas. hegységeken, a végtelen pusztákon,
messze nyugat felé, nemcsak részemról, hanem egyszerü, derék kiséroim
részéról is, a kik együttes gondolkozásban ószintén osztották érzelmeimet.
Estefelé nagy tamasa volt az én jurtomban. Embereim, hogy, hogy
nem, B ikden sátraiból vaiami komyz-1 (kobozt) hoztak magukkal — bizonyára
elcsenték valahogyán — a melyen úgy A t te i, mint T emir, elég jól tudtak ját-
szani ; most felváltva verték ezt a kissé kezdetleges hangszert, sorba énekelve
kiséretéhez a kirgiz dalcsokor legválogatottabb szemelvényeit. Mir A li S ir 1
énekét Jusszr.fról és Zuleikáról, a mely rnég a nomádság ajkain is minden-
felé él, kovette a kirgizek kedvelt kesergóje, Mómur-bai S zam-S zálI halottas
éneke, melyet ez a nemzeti hó's :énekelt,- mikor bilincsek alatt górnyedve
járult a vesztóhelyre, vagy a Bugu-tórzs kedvencz népdalocskája, a botoj,
azaz a tevekancza siralma elpusztuló ésikaja felett. Kicsit egyhangúak ezek
a kirgiz dalok, az igaz, de azért melódikusak az érthetó'en világos, a mi
hangrendszerünkre támaszkodó és rendesen moll-szinezetü dallamaik, úgy,
hogy éppen nem hangzanak rosszul a háromhúros hangszer tóbbhangú,
harmonizált kiséretével. A jurtban barátságosan lobogó tábortüz mellett mindig
sziveSen hallgattam óket kétszeres sórómmel pedig akkor este, a mikor
gondolataim vágyakozva jártak otthon, kedveseim kórében . . .
Ejjel tisztességes dér volt, úgy, hogy augusztus 19-ének reggele veró-
fényes tisztasággal s gyonyórü deriilt éggel virradt reánk ; sajnos azonban,
a pakolás és a karaván útraindítása annyi idot vett igénybe, hogy a kilátás
élvezetére legalkalmasabb idót elmulasztottuk, s csak akkor értünk a Torpu-
szyrt magaslatára, a mikor a hegység már nem pompázott abban a szep-
lótlen, ragyogó tisztaságban, a mely a fotograiiai felvételek érdekében oly
kivánatos lett volna.
1 M ir A l i S ir, más néven N e v a i (meghalt 1 5 0 0 korül), Turkesztánnak leghírnevesebb
koltóje s megalapitója a csagatáj irodalmi nyelvnek. Egyik-másik múve valóságos népdallá vált,
s küliinosen az»«mlített ének órvend általános elterjedésnek, még a kirgizek kozott is, a kik persze
tájszólásukhoz mérten alakították azt át. A Dzsusszuff minen Dzülé-ika — a hogy ók nevezik
a dalt — szovegere még külon dallamot is szerkesztettek, a mely ugyancsak kozkeletu a kir-
gizség kozott.