egyes dolgokat az egész tisztelt gyülevész titkos kárórómére, de hangosan
nyilvánított bosszúságára, igen drágán, más dolgokat meg, saját felfogásunk
szerint, nevetségesen olcsó ¿ron. Fáradtan emelkedünk fel végre kényel-
metlen helyünkrol, mire aztán, mint valami jeladásra, az egész frekvenczia
szolgálatkészen rohan oda, hogy. segítsen a holmit bepakolni, a kocsihoz
szállítani, vagy pedig csak, hogy egyszerüen kenetteljes kézszorítással vegyen
búcsút.
. A boltos méltóságteljesen bocsát el bennünket, megkoszonve a meg-
tiszteló látogatást, s aztán olyan melegen búcsúzunk el, úgy az üzletférflútól,
mint a tisztelt kornyezettol, mintha már évek óta a legjobb ismefósok volr
nánk. Egész kiséret kovet bennünket, a kisebb-nagyobb csomagokat. hordva
utánunk, s a mint a bazárok szük sikátorain tova vonulunk, rovid - szóval
hirdetik boldognak-boldogtalannak a mi viselt dolgainkat: megjelenésünk
egész szenzáczió lesz, s valóban diadalmenet alakjában érjük el a kocsit, a
hol mosolyogva vár már bennünket valami benszülott rendor, hogy a fel-
pakolásban, némi ,,na-csáj“ reményében, segítségünkre legyen.
Már Európában is élvezetes foglalkozása a turistának a bevásárlás (shopping)
» bár kissé koltséges mulatság. Annál pompásabb mulatság ez Keleten, a.
hol mindenféle meglepetéssel és felfedezé'ssel jár, s azonkívül mély betekin-
tést enged a mesés Kelet népének szinpompás életébe, eredeti sajátságaiba.
205. kép. A Taskenti bazár bejárata.
XX. FEJEZET.
H A Z A F E L É !
vonat, a mely november 30-án Szamarkandból hazafelé vitt volna
bennünket, csak két óra késéssel érkezett meg reggel. 6 órakor
a pályaudvarra, s így soká kellett várnunk a kényelmetlen, s mint
rendesen, túltomott állomáson. Az idot valamelyest megrovidítette
az állomási vendéglós panaszkodása. Ez a kis beteges, nyavalyás emberke a leg-
marcziálisabb cserkesz-ruhában járt, mint 6 mondja egészségi szempontból,
hogy meg ne hülj.ôn. Azelôtt a vonatok este j4rtak keresztül Szamarkandon,
s akkor jó bevételei voltak, de most a legsotétebb éjszakában jonnek-mennek
a menetrend szerint, s így az álruhás cserkesz méltán panaszkodhatott a
magas bérôsszeg miatt, a mely semmi arányban sem áll azzal a néhány
csészé teával meg pálinkával, a mit. egy-egy utas elvétve elkolt az állomáson.
Végre azonban indulhattunk, s miután a túltomott vonaton, úgy, a
hogy lehetett, elhelyezkedtünk, siettünk pótolni a rovid éjszakán elmulasz-
tott alvást.
Ebéd után, a mikor az étkezó-kocsiban az elmaradhatatlan pohár csáj
mellett pipáztunk és beszélgettünk, s a míg Kermineh és Bochara ismert
oázis-tájképei vonultak el az ablakaink ' elótt, kellemes meglepetéssel fedeztük
tel régi utitársunkat, egy kedves fiatalembert, a halászati igazgatóság tisztviseló-
jét, a kivel ideutazásunk alkalmával ismerkedtünk meg, most pedig már
Taskent óta jott a vonaton.
Ez a találkozás kis útikalandra adott okot, a mi egészen beleillenék
valami Jules Verne-regénybe, s azért nem állhatom meg, hogy el ne mondjam.
Ismerósünk a mult este az egyik utassál, a kit mint szeszélyes embert
ismernek, úgy ósszeveszett, hogy lehetetlennek látszott a dolgot másképen
elintézni, mint fegyverrel. Két katonatiszt hajlandó volt ügyét magára vál-
lalni, de mielótt a dolgot elintézhették volna, valamelyik kózbeesó állomáson
kiszálltakr Mivel a hivatalnoknak nem Volt más ismeróse a vonaton, a
dolog függóben maradt, míg végre minket megpillantva, felkért, hogy legyünk
segédei.
A lm A s y : Vándor-utam Ázsia szivébe. : 41