részesülnek, mint áz olasz vagy spanyol nyelvben. így pi. az allah szót
úgy kell kimondani, mintha al-lah volna írva.
A kirgiz nyelvjárásban gyakran eloforduló kettós magánhangzókat kiilón
hangoztatni kell, s nem szabad kettoshangzónak ejteni, így pl. A-úl, Szeksze-úl
(Szakszaul), kónü-ok ; az átírás egyszerúsítése végett mellóztem a kettos
magánhangzók kiejtésének módját diakritikus írásjegyekkel megkülonbóztetni,
s a kettóshangzó módjára vaiò kiejtést, a mi nem gyakori, csillagalatti
jegyzetben említem meg.
Gyakran eloforduló szavakat csak az elsfi alkalommal írtam le az átírás
fennebbi jegyeivel, késóbb azután csak a kozonséges, magyar írással hasz-
nálom. Ez a kis kovetkezetlenség csakis onnan származik, hogy a betü-
nyomások zavaró váltakozását lehetoleg kis mértékre szorítsam.
Az a gondosság, a melyet a csagatáj-tórók szavak átírására fordí-
tottam, az elso pillanatra talán feleslegesnek, sót zavarónak fog feltünni. De
ha valaki ismeri azokat a teljesen hasznavehetetlen kisérleteket, a melyek
külónósen a teljesen alkalmatlan német írásmóddal, a torok szavak leírására
szolgáltak volna ; ha valaki meg tudja ítélni azt a számtalan félreértést, a
mely ilyenféle átírások révén a szubtilis torok hangok kózótt létrejóhet; s
végül, ha valaki megszokta, hogy minden leírásban a leheto legtókéletesebb
hüségre tórekedjék : az ember konnyebben határozza el magát, hogy inkább
nehézkesebb, de hü és világos írásmódot használjon, mint hogy az olvasó
kényelmére a ki nem elégító eszkozok árán annak tegye ki a szavak átírását,
hogy az a nyelvész elótt, ha akaratlanul is, de valósággal kómikusnak tünjék fel.
Befejezésül most már csak az van hátra, hogy néhány szóval meg-
emlékezzem oly tárgyról, a. melyet ugyan gyakran érinteni fogok a kovetkezo
fejezetekben, de a melyról behatóan még sem szólhattam. Ez a tárgy:
Oroszországnak Ázsiában való helyzete, az orosz nép és nemzet jejlemének
megnyilatkozása a kozigazgatás terén és a kózép-ázsiai benszülótt népekkel
való érintkezésben.
Bevallom ószintén, hogy Oroszország területére némi hatása alatt léptem
annak a meghatározhatatlan elóítéletnek, a mely Európában valósággal ki-
írthatatlanul uralkodik, s a melyet az irodalom és a napisajtó folytonosan
s a legnagyobb igyekezettel torekszik feleleveníteni, vagy legalább ébren
tartani.
Az utazás alatt ez az elóítéletem a mely nagy megelégedésemre
teljesen alaptalannak bizonyult — lassankint tiszteló vonzalommá alakult át,
a melynek a kovetkezókben ószinte kifejezést adni nemcsak, hogy alkalinam
volt, hanem valóságosan kényszerültem, mert külónben erószakos ellentétbe
jóttem volna saját legbelsó meggyózódésemmel.
Hogy véleményemnek ez a fokozatos átalakulása miképen tortént, s
hogy az eloítélet lépésról-lépésre miképen adott helyet az elismerésnek, azt
ebben az egészen más czéloknak szentelt munkában annál kevésbbé tárgyalhatom,
mert ez nem akar orosz ütleirâs lenni, hanem az oroszokat s
az oroszsâgot âltalâban csak annyiban veheti tekintetbe, a mennyiben azok
Âzsiâra és ennek népeire âtalakitôlag, illetôleg mâsként hatâssal voltak.
Habâr az elbeszélés folyamân az oroszok eljârâsât tôbbszôr és tartôz-
kodâs nélkül dicsérve, ezt a jô véleményemet meg is prôbâltam indokolni,
még sem mélyedtem bele az orosz nép jellemének, az orosz kulturânak,
hogy ne mondjam, az orosz vilâgfelfôgâsnak olyan taglalâsâba, a mely
szâmos aprô események és élmények alapjân tâmadt kedvezô itéletem kiala-
kulâsât logikus môdon meg tudnâ magyarâzni. Annal inkâbb sajnâlom, hogy
ezt nem tehettem, mert ezzel az az objektivitâs, a melyre mindig torekedtem,
lâtszôlag csorbât szenvedett, a mi pedig a dolog tulajdonképeni czéljânak,
hogy t. i. az orosz âllapotokrôl valôdi és elfogulatlan véleménjrt terjeszszek
el, nem szolgâlt éppen javâra.
Külônôsen engem, mint magyar embert, rendkivül meglepett, hogy
lépésrôl-lépésre üjabb bizonyitékokat szereztem az irânt, hogy mennyire tévesek
az âltalânosan elterjedt eurôpai vélemények Oroszorszâgrôl és az orosz
néprôl âltalâban, és hogy éppen az én honfltârsaim mily kevéssé ismerik azokat
a feltünô analogiâkat, a melyek az orosz és a magyar parasztsâg gondol-
kozâsâban, érzésében és kulturelemeiben talâlhatôk. Igaz, hogy az oroszok
âria eredetüek, de azért valôdi keleti nép, nemcsak a materiâlis politikaî
kôrülményeknél és a terjeszkedésképességnél fogva, hanem primitiv kulturâlis,
sot ethnikai okokbôl is, a mennyiben kulturâjuk nagyrészt âzsiai alapokon
fejlôdôtt, s mert a nép mai kifejlôdéséhez âzsiai tôrôk vér is jârult.
Az én népem is kelet sarjadéka, s eredetét nagy részben a turk népeknek
kôzép-âzsiai hazâjâban kell keresnünk. Hazai mondâk egy vérrokonsâgban allô-
torzsrôl emlékeznek meg, a mely ôshazâjâban visszamaradva, ott a magyarok
nyelvét, szokâsait. és nemzetiségét hamisitatlan tisztasâgâban ôrizte meg;
évszâzadokon ât âlmodoztak arrôl a magyar utazôk, hogy ezt az ôshazât,
ezt a hâtramaradt testvérnépet felkeressék, s a régen szétszakadt kôteléket
ismét szorosabbra füzzék. Hogy Âzsia felfedezésének tôrténete a magyar uta-
zôknak olyan feltünô nagy szâmârôl emlékezik meg, és pedig olyan idô-
szakokbôl, a mikor a kôrülmények ilyen ideâlis tudomânyos tôrekvéseknek
éppen nem kedveztek, elsôsorban is ennek az elveszett testvérnépnek a
felkeresésére valô vâgyôdâsbôl magyarâzhatjuk.
Kôrôsi Csoma SAndor, J erney, Duka, Ônody, Berzenczey, Regüly
mindannyian tôbbé-kevésbbé a régi hagyomânyoktôl voltak âthatva, s igy
ônfelâldozô mükôdésük természetes, hogy azzal a csalédâssal végzôdôtt,
miszerint hamis nyomokon jârtak. Habâr igy tulajdonképeni czéljukat nem
is érték el, s a keresett testvérnemzetet nem is sikerült feltalâlniok, azért
tôrekvésük nem volt eredménytelen. Azok a pozitiv adatok, a melyeket haza-
hoztak, s a melyek tulajdonképen reményeiket tették tonkre, igen jelentékeny
reszét teszik Belsô-Âzsiârôl szôlô alapvetô ismereteinknek,