tesen simogatva szakàllukat, mintha nem is volnék vaiami jòtt-ment hjajìr
(hitetlen), hanem vallàsuknak igazi, hu fia.
A szokàshoz hiven, szépen koruliiltiik a nagy kumisz-tòmlòt, s komoly
beszélgetés kòzben àldomàsoztunk annak tartalmàból. B k d e n megelòzò beszél-
getéseinkbòl mar alighanem elmondott egyet-màst baràtainak, mert ezek
részletesen kikérdeztek hazàmról, Madzsarisztan-m\ (Magyarorszàgról),- annak
osz Pad'sah-jàról, s a jurt-omba (hazàmba) visszavezetó hosszu utazàsról.
Killbnòsen meglepett egyebek kòzt az a kérdés, hogy hazàmban is hasz-
nàlnak-e papirpénzt (kagaz achcsaszì), vagy csak az arany, ezust és réz-
pénzek vannak-e ott forgalomban ? Oròkre megfejthetetlen rejtély marad
elòttem, hogy mi a esodai érdekelhette a Dzsergalàn-vólgy kirgizeit az Osztràk-
magyar monarchia valutàja?
A hagóról szép kilàtàs nyilik a Dzsergalàn kar-vòlgyére, s fel is hasz-
nàltam az alkalmat, hogy à la vue térképvàzlatot készitsek róla. Ezzel elké-
sziilvén, indulàsra siirgettem kiséròimet, mire azok valamennyienBekaptàk
csapànjukat, a fòldre kiteritették, s nyugatfelé fordult arczczal letérdeltek
imàdkozni. Nem tudom, hogy kiilònleges imàt mondtak-e, vagy pedig csak
a nap szakànak megfelelò namaz-1 — de annyi bizonyos, hogy mély és
komoly benyomàst tett reàm ez a jelenet, itt a sziklàs hegyi hàgó komor
magànyàban, az égbe nyuló, sziklàs ormok havas bérczèinek fenséges kere-
tèben. A mig tàrsaim àjtatosan énekelték a rela’à-kat (imàdsagot), az én
gondolatim is àhitattal szàllottak Hozzà, a ki mindnyàjunk lépteit igazgatja,
az ima végeztével pedig én is csatlakoztam biztató felkiàltàsukhoz, hogy:
Chodai gyachsi dzsol berszin ! „Adjon Isten szerencsés utat!“
A hagóról meredeken visz le az ut gyepes tórmeléklejtòkón végig, a
Tjub vólgyébe. Ez maga nem éppen festòietlen, sziklàs, szakadékos lejtòinek
fenyvesekkel dusan diszitett alakulatàval. Ez utóbbiak bizonyitjàk, hogy a
Tjub volgye sokkal mélyebben fekszik, mint a Dzsergalàné.- Valamivel a
hàgón alul, a szemben levò hegyoldalról meredek vòlgy nyilik a Tjub
vólgyébe, a melyben a glecsercsiszolàs nyomai óriàsi mértékben làtszanak.
Ennek a vólgynek jobboldali lejtojét magas, kopàr, szabàlyosan rétegzett
sziklafal alkotja, melynek alsó részét a magassàga kétharmadàig simàra,
gòmbólyure csiszolta a hajdan erre lefolyt jégàr, mig a felsò harmad szabadon
végzòdò rétegfejein érintetlenul meredeznek a nyers kózet éles és szaka-
dozott formai.
Lankàsan, éles szògben a vólgy mentére, kigyózik az ósvény a
Tien-san thujàhoz hasonló gyalog-feriyòjének ( Junipérus pseudosabina) suru
bozótjain végig a Tjub-vbigy felé, melynek fenekét csak jóval a hàgón felul
èri el. Ezen a tàjékon ismét talàlkoztunk a vàndorutban jàró nomàdsàg
egész rajaival, s szàmos férfiu cs'atlakozott, a szokàst kóvetve, hozzànk, a
nyàjak terelését és a teherhordó àllatok vezetését szokott nembànomsàggal
az asszonynépre bizva. Az efféle nomàd-vàndorlàs vaiami rendkiviil festói
dolog, s alig hiszem, hogy sokban kiilónbóznék regényesség dolgàban a rég
lezajlott népvàndorlàsok hasonló jeleneteitól. Az ezerszàmra menò jószàg
megszokta màr az efféle kóborlàsokat, s csendesen, egyenletesen lépdel a
kijàrt ósvény két oldalàn, a nélkiil, hogy sokat kellene vele tóròdni. Juh,
keeske, szarvasmarha és 16 tarka ziirzavarban, mint végtelen àradat ózònlik
tova az ut mentén, minden òrizet nélkiil, mert az az egy-két lovas pàsztor,
a ki ott nyargal kózóttuk, legfòlebb csak a hàtramaradókra iigyel egy kissé.
E hómpólygò àradat kózótt, kisebb-nagyobb csoportokra szerteoszolva,
lovagol az aulok népsége, férfiak, asszonynép, gyermekek tarka ósszevissza-
117. kép. Az erdó-zóna felsó hatàra a Tjub-volgyben. (Balról a Dzsergalàn-hàgóra vezetÓ nomàd-ut.)
sàgban, vezetve vagy terelve a teherhordó àllatok sokadalmàt, a tevéket,
bikàkat,. lovakat, a melyek hàtàn ott terjeszkedik a hatalmas rakomàny, a
jurt-alapzat veres ràcsozata, a fehér nemeztakarók sulyos csomaga, és az a
szurtos, rongyos, de mindenkor tarka, élénkszinu lim-lom, a mibòl a nomàd
hàztartàs felszerelése all. Férfi arànylag kevés van a csapatban, mert ezek,
szokàsukhoz hiven, szókdósnek a vàndorlàssal jàró munka elól; annàl jobban
fest azonban a nagyszàmu mardzsa (asszony), a kik csoportosan lovagolnak,
s turbànszeru, óriàsi fejkendòjukkel, az élicsek-kel, valamint a hófehér, vàl-
lukról hosszan alàlengò smla-kojma-val ugyancsak festòi kulsejuek. Sokan
kóziilók egyszeru bólesòt hordoznak maguk elòtt a nyeregkàpan, a melyben,
szorosan bepólyàzva, vaiami csóppnyi kis nomàd alussza édes gyermek-
àlmàt; màsok meg vadtekintetu, koromfekete hàtas-bikàt vezetnek póràzon,
23*