mekét elvesztette, most megpróbálja, talán, ha ilyen szornyü csúr.ya nevet acl
neki, akkor megmarad. Szidtam ezért a Bugu-torzsból való kara-kirgizhez
éppen nem ilio névért, s erre megkért Oruz-bek, hogy kereszteljem át. Expe-
dicziónk emlékére a D ógdór-bai nevet ajánlottam. Ez kirgiz nyelven van, s
annyi, mint doktor úr. A kirgizek eltanulták ezt az oroszok kozt velünk
szemben szokásos titulust s persze elferdítve, gzintén használták. Az aján-
latot megelégedéssel fogadták, az átkeresztelés ünnepe házamban folyt le, s
ez alkalommal megtortént az elso doktorrá avatás Szemirjecsben, sot az elso
az egész világon, a melynek avatottja életének második havában kapja ezt
az akádémiai titulust.
November 10-én végre ütótt a búcsú órája. Kuczenko tanár barátságos
házában osszegvülekezett minden przsevalszki ismerosünk ; beszédet mondtak,
sok jó kivánság és sok meleg baráti szó hangzott el.
Nem szivesen idózóm ezeken a pillanatokon. Hónapokig éltünk ebben
a vilégtól elzárt kis városban, vendégszeretettel fogadtak bennünket, és sok
jót élveztünk a lakosok részérol. Nagyon nehezen jott ajkunkra a „viszont-
látásra“, a mit annyiszor hallat az ember útkozben.
V isz o n tlá tá s ra ? — I s te n tu d ja , lá tom -e m é g v a la h a a T ie n -s a n h ó fe d te
o rm a it, m e g s z o ríth a tom -e m é g p rz s e v a ls z k i b a rá ta im k e z é t B d e h a nem ,
le g y e n e z a p á r s o r k e d v e s em lék e ik n ek s z e n te lv e s rep ü ljó n á t o d a a T ie n -
s a n lá b á h o z , b a rá ta im h o z , k ü ló n ó s e n p ed ig m o n d jo n k o s z o n e te t a k e d v e s
Andrej ANDREJEVics-nek, a z é r t a so k -so k s z iv e s s é g é rt, a mivel b e n n ü n k e t
e lh a lm o zo tt.
Alkonyatkor állt az utazókocsi Kuczenko háza elé. Saját házunkba nem
is tértünk vissza, mert ott már minden le volt csukva. Lovainkat, fenmaradt
holminkat eladtuk vagy elajándékoztuk, szolgáinkat kifizettük, megajáridé-
koztuk, s csak a derék. E lly-bai kisért el bennünket, mint dzSigit, egész
Vjemyiig. A tóbbiek azonban teljes számmal megjelentek Kuczenko házában,
T emir, Oruz-bek, S tummer szolgája, Ibak, sot még a szárt-kalmak tán-
czosok is, hogy kirgiz szokás szerint, Kroos-Gross gyógyszerész vezetésével
még egy darabon elkisérjenek. A két preparátor lovainkat kapta ajándékba
s ezeken elórelovagoltak egész Preobrazsensak-ig, a hol utolsókul ákartak
tólünk búcsúzni.
Az utóbbi napokban sok eso és hó esett, s azért az utak szornyü álla-
potban voltak, nem engedtük meg hát a kíséretnek, hogy a város határán
túl is velünk jójjón Itt végleg búcsút vettünk, szivélyes kézszorítással. T emir
egy pillanatig küzdótt magával, aztán mintha szégyelte volna a dolgot, lehajolt
és gorcsosen megszorított kezemet megcsókolta.
Elózo n a p 0Ruz-BEK-kel n á lam v o lta k s ap ró em lék ek e t á d ta k á t, sz iv e s
b e s z é d k is é re té b e n — a z én o tth o n lev ó k icsiké im s z ám á ra ! T emir h á rom
o ly a n k is p o rc z e llán -sz ilk é t, a m ily en t a d u n g á n o k é s k h in a ia k h a s z n á ln a k
a riz sp á lin k á h o z , Oruz -bek h á rom filig rán -g om b o t k o ra llg y ò n g y ò k k e l, a m e ly h e z
még negyedik, nagyobbat is csatolt baibicsé-m számára. Mindennél jobban
tanusítja ez a finom, gyengéd megemlékezés, hogy milyen melegen, milyen
hüen tudnak ezek az ósbecsületes emberek érezni.
Isten veletek, derék fiúk, ne feledjétek tachszìr-toksA, a ki nem fog
rólatok és hü szolgálataitokról soha, de soha elfeledkezni !
Még egy kézszorítás ; — nem szégyenlem bevallani, hogy torkom
■elszorult, forró kònny szókott a szemembe — aztán megindult a nehéz
tarantász, doczogve, düborogve, s kivitt bennünket a sótét, magányos, felhóbe
borúlt ószi éjszakába . . .