az imént vadásztunk. Nem tudom leirni azt az aggodalmat, a mivel ehhez
a munkéhoz láttam; K osztka mindnyájunk kedveltje volt s még a kirgizek
is egész megrókónyódve tekintettek. maguk elé s külónosen az oreg A t te i
folyton azt mormolta: „Dzsarly kecskene baila, desaman boldn /“ (Szegény
kisfiú, szerencsétlenül já r t!) Rám azonban még felelósség is nehezedett édes
anyjával szemben, a kinek szemefénye volt, s a ki nem igen akarta, hogy
velünk jójjon! Sok konyorgésébe került, míg beleegyezett.
Egy szóval keserú órákat éltem át a Kapkak-vólgyében, remélem,
nem sok részem lesz még effélében. ICeresés kozben megtaláltuk K osztka
lovának nyomát, a mely lesóhelyem mellett a gerinczre vezetett, a hol azonban
a koves talajon elvesztettük; csak an'nyit lehetett még konstatálni, hogy a
lovas átment a gerinczen s a kovetkezo volgy felé indult le.
Hogy eltévedt-e vagy szerencsétlenül járt-e, már most nem tudtuk
megmondani. Messze tolünk a Kapkak volgyében egy aul jurtjait láttuk
fehérleni s azonkívül a volgy olyan szélesen és nyíltan állt elóttünk, hogy
a fiú, ha csak valahol osszezúzva nem fekszik, mindenesetre megtalálta az
utat lefelé. Abban az aulban tudtak volna legelóbb felvilágosítással szolgálni,
mert azt út kozvetetlenül mellette visz el.
Ha azonban K osztka nem ment el ott az aul mellett, akkor nem maradt
más hátra, minthogy az egész tanya minden férfiát lora ültessük, hogy segítsen
nekünk keresni. Elrendeltem tehát, hogy azonnal siessünk az aulhoz, de nem
voltam annyira kirgiz, hogy embereim ízlése szerint foganatosítsam ezt a rende--
letet. A t te i kiséretében lassan és óvatosan lovagoltam le, míg Ü zpók . és T emir
teljes vágtatásban rohantak alá a nyaktoro meredélyen, nem torodve azzal,
hogy minden ugrással ló és lovas nyakát szegheti. Csakhamar mindketten
eltüntek szemeink elol s a mikor a vólgyfenékre értünk, nyomukat sem
lehetett látni. Most mi is vágtatásra nógattuk lovainkat, s a hogy csak bírtunk,
siettünk a volgy fenekét ellepo csí pusztán -az aul felé, a mi talán négy
versztnyire lehetett tolünk.
A t t e i egyszerre megkapja lovát s szótlanul mutat keresztül a síkon a
hegyoldal felé, a hol két lovas is kényelmes trapban ügetett az aul felé.
Kirántom messzelátómat, de a nagy távolság miatt nem látok mást, minthogy
a két lovas kirgiz módon van óltózve; de A ttei sas-szeme nem
csal, hanem kitoro orommel kiáltja „ kecskene baila11; azzal megostorozzuk
lovainkat, szikrázik a patkó, s eszeveszetten vágtatnak jó kis lovaink a pusztán
végig.
Kozvetetlenül az aul elott találkoztunk velük; csakugyan K osztka volt
az egyik, a ki megfoghatatlan módon eltévedt s csak egy véletlenül szembe
jovó kazak vezette ismét helyes útra: Jdttek azonnal Temti? és Ü zpók is, a
kik éppen az aul embereit trombitálták ossze, de mint praktikus kirgizekhez
illik, a viszontlátás dromei kozt sem - feledkeztek meg arról, hogy jókora
tomló airant és néhány csészét hozzanak magukkal. Most kezdó'dótt aztán
a kérdezoskodés, mesélés, a melynek minden szavából a legószintébb oròm
rí ki ; az oreg A ttei arczán még konny is górdül alá a fakó redok kozott !
Elso pillanatban ugyan jól le akartam hordani a flczkót, de mikor
épen és egészségesen láttam itt magunk kozott, úgy órültem a kólyóknek,
hogy megfeledkeztem a dorgatóriumról !
Hogy hogyan tévedt el K osztka, az egyszer s mindenkorra titok marad,
mert némi kis erdóben való jártassággal ez nem eshetik meg rajta. Úgy
látszik, hogy a szabad természetben járatlan fiú, a mikor hajtó-társaitól
elmaradt, teljesen elvesztette a fejét, keresztül-kasul lovagolt a lejtokon, s
végre is az egymáshoz rendkívül hasonló gerinczek kozott teljesen elvesztette
a tájékozódást s talán sohasem talált volna ki, hacsak nem találkozik
véletlenül azzal a kazakkal.
Persze jól megjegyeztük ezt az esetet s K osztká-í tobbé sohasem eresz-
tettük el egyedül, legfeljebb teljesen áttekinthetó térszinen, 6 maga nem
szivesen beszélt erról az eltévelyedésérol, de azért esténkint a tábortüz
mellett néha bizony hallania kellett ingerkedo megjegyzéseket.
KihSrpentve a hozott airant, siettünk, már most persze a karaván-
úton, Naryn-kol felé, mert a keresésben három órát veszítve, le kellett ten-
nünk a további vadászatrólú :
A kis kaland szerencsés kimenetele engedékenységre hangolt s ismét
magamhoz szólítottam foglvunkat, ÜzpóK-ót,- a ki olyan derekasan indította
meg a vadászatot, aztán olyaft- odaadólag kereste K osztká-í s végtil a tomény-
telen jó alkalmat nem használta fel szokésre.
Minden valószinüség szerint, a rongyos, piszkos kazak nemcsak, hogy
igazán szegény ordóg, hanem alapjában véve testestól, lelkestól ártatlan,
jóindulatú terémtés, mert a Balla-epizódban ép olyan buzgón vett részt,
mint mi magunk, pedig tulajdonképèn semmi koze sem volt hozzá.
Magamhoz intettem s megdicsérve magaviseletéért, kijelentettem neki,
hogy a tegnap esteli dolgokat teljesen elfelejtem. Nem fogok jelentést tenni,
nem ismerem Ü zp óK-o t, sem a puskájáról nem tudok semmit, sem pedig a
sztarsináról; móst aztán igyekezzék tovább állni, mert minden egyéb a
saját dolga.
Túláradó oromében Ü zpók elószor szótlanul állt meg, csak bogárfekete
szemei villogtak ; nagy meglepetésemre azonban A t te i és T emir ugrattak
hozzám s megragadva mindkét kezemet, órvendezó arczczal fejezték ki koszó-
netüket: „hobden kob rachmat!" (tobbnél tobb koszónet), mintha velük tettem
volna vaiami jót.
Sajnálták szegény fiút, s aztán meg minden faji külónbség sem képes
az együttérzést az idegennel szemben megrontani s így határozatom egészen
boldoggá tette 6ket. Csak még a felírt sztarsina aggasztott egy kicsit, hogy
vajjon 6 nem fogja-e a szerencsétlen lesipuskást feladni, csakhogy maga
szabaduljon a hinárból ?