bàrin-ját, hogy a túlságos hosszú küzdelemmel idejekorán ki ne fáraszsza
s hogy a sikertelenség el ne vegye a sólyom kedvét.
Ez után a csinos intermezzo után folytattuk lovaglásunkat, míg elértük
a. Dzsergalánt, s a tulajdonképeni vadászat megkezdódott.
Egy sor hajtó keresztben állta el a bozótot a folyó partján, a két
szélén pedig sorban egymás után a sólymárok, s most az egész hadoszlop
lassan elóre kezdett. haladni. Csakhamar felriadt vad zórdült a haraszt kozott,
nyulak szokeltek villámgyorsan a bokrok alatt, s a mint az elsfí elhagyta a
védo sürüséget, hogy a pusztára meneküljón, hangos „kujan, kujan“ (nyúl!
,nyúl!) kiáltás fogadta, de már néhány karvaly is surrant utána, bagoly-
szerü, himbáló repüléssel ; az egyik madár villámgyorsan csapott le rá, s
mielótt még az ember jól átláthatta volna a helyzetet, már ossze-vissza
keveredett tomegben hómpolygótt a foldon toll és nyúlszór: az elso zsák-
mány elesett.
Nyúl bóven volt a bozótban, úgy, hogy hasonló jelenetek gyors egy-
másutánban kovetkeztek minden oldalon. A meneküló vad, az iildózó, lecsapó
madarak, az omiten szaladgáló lovasok, a bíztató vagy a sólymaikat hívó
kirgizek kiabálása olyan sport-látványt nyujtott, a melynek izgató, bódító
gyónyóre engem is azonnal elragadott. Ha a lovas elhajította madarát, akkor
a nyomában vágtatva bíztatja, s ugyancsak igyekszik, hogy kozel legyen, a
mikor a zsákmány elesett; e mellett kiabál, ordít „ahi, ahi!“, a hogy
csak a torkán kifér ! A nomádok külonben is nagyon lazán, szinte bizony-
talanul ülnek a lovon, úgy, hogy a nyeregben, mint vaiami laza rorigycsomó,
lódulnak ide meg oda — a sólymászaton azonban a kirgiz a heves rohanás
kozben, a bózót tüskés égái élól hajladozva, valósággal függ a lován, hogy
az ember szinte csodálkozikj hó'gy: el nem veszti az egyensúlyt. így á pil-
lanat élvezetébe teljesen belemélyedvej kitóro jókedvvél rohanva, a lovas
az eroteljes, éléttol -pezsgó kozéppontja ehriék a szenvedélyes képriek. Nem
vagyok ugyan lármás termész'étü, de ■ úgy : elragadott éz a hajsza, hogy
magam is a kirgizékkel égyütt; rohantam a. sólymok után, sot talán azt
hiszem, ■ magám is velük üvóltóttem „ahi !“, versenyt a Iegvadabb kara-
kirgizekkel !
Hogy mennyire ddrito hatású a madarak gyakorlata, csákhamár
mutatkozott legtobb karcsigd-nk ■ bizonytalanságán, míg egy oreg begyáko'r-
lott nostény majdnem egyetlén rohamot: sem • hibázott el. s oldoklo biztos-
sággal gyilkolt le gyors egymásutánban 10—12 nyulat. Az éljárás mindig
ugyanaz; alacsonyan surran a • héja -az- ülddzdtt nyúl felett,; a mely
halálos ijedelmében nyílegyenesen rohan tova; a madár aztán felemelkedik
egy kissé, nyílsebesen levág s egyetlen kapással 'megragadja a nyúl gerin-
czét a lapoczkák felett, másodikkal a fejét markolja meg, s ebben a pilla-
natban már rendesen felbukfenczezik a nyúl, mintha lovés érte volna, --s
mozdulatlanul, kimultan terül el. A tühegyes karmok, mint a tdr olik meg
az állatot már rendesen az elsd rohamra, s a héja rendesen oly durván
rohan az áldozatára, hogy annak mintha présbe csavarták volna, úgy ropog-
nak s zúzódnak ossze a csontjai.
A leütott vadon a gydztes madár mintegy elszédülve, mereven és
mozdulatlanul ül egy pillanatig; rendesen sárga szeme most vérben forog s
diihosen, ontudatlanul tekint maga korül, leeresztett szárnyai befedik a zsák-
mányt. Ez talán az egyetlen mozzanata a. sólymászatnak, a mi nem szép,
mert a madár, még a külonben oly nemes sólyom sem látszik ilyenkor
büszke, ontudatos gydzonek, hanem inkább, úgy tetszik, mintha vak, orült
gyilkoló-szenvedély hatása alatt állna, a melynek érzéktompító ittasságából
csak lassankint tér ismét eszméletre, tiszta ontudatra. A solymár is odaér-
kezik sebes vágtatva,. leugrik a nyeregbdl, kiveszi az ovében készen levó
tamák (étel) egy darabját, vagy pedig leszel az áldozatból egy darabot, azt
dklébe szorítva, barátságos bíztatással tartja a sólyom elé. A madár ekkor
minden gondolkodás nélkül fellebben az oklére,. a hol néhány falatot kap s
ezzel ismét teljesen készen van a további vadászatra.. Gyakran minden
hívás nélkül otthagyja zsákmányát s urának oklére repül, de mindig így
teszf ha elhibázta a lecsapást, vagy más valami okból el kellett eresztenie
zsákmányát. A sólymászatnak ez egyik legszebb látványa, mert semmi sem
olyan szép és olyan kedves, mint:mikor a madár keringve tájékozódik, s
aztán félig leeresztett szárnynyal nyílegyenesen surran a gazdájához, hogy
soha el neiíi hibázó biztossággal ragadja meg gazdájának magasra tartott
oklét. Oly eros ilyenkor a lecsapás, hogy. a sólymár kinyujtott karja erdsen
visszarándul. Nem egyszer láttam, hogy a madár karma beleakadt a kez-
tyübe s azzal együtt korülbukfenczezik a gazdar.okle korül. Az okos sze-
lídség, a mit a sólymok ilyenkor tanusítanak, a ragaszkodó. madár finom
bizalmassága a sólymászat legkedvesebb, legvonzóbb jelenetei kozé. tartozik.
Przsevalszkban volt egy félig kitanított kis-sólymom, s bár sohasem vádász-
tam. az: állatkával, hanem csak a szobában meg.az udvaron gyákorolgattam
■müveletét, hirtelen bekovetkezett, megfejthetetlen . elvesztése ' igen nagy fáj-
dalmat okozott. Nagyon szerettem a kis csínbs' párát, a mely. olyan bizal-
masan. rebbent a ,,ku, ku !“.' Szórá dklomrégífényes fekéte szemeivel bátran
nézegetett rám, s gorbe, kis csorét a-kéztyü bdréhez koszorülgette. Szeretjük
a lovat, kutyát, a melyek szintén sportszefü foglalkózásaink társai, de mennyi-
vel csinosabb, finomabb és igénytelenebb a madár, mindig rendes, kényesen
tiszta tollazatában, s á helyesen idomított madár az o teljes szelídségével aleheto
legszeretetreméltóbb kiséroje .az állatok. és a természet barátjának! (Két
szirti-sasom, oly szelíd volt, hogy szerették, ha a fejüket vakargattam, mint
a macskának!) Hogy milyen ragaszkodók a- sólymok, abból tünik ki leg-
jobban, hogy Tnég a flatal, bizonytalan madarak is a 40—50 kiabáló, ordí-
tozó , lovas kozott, ■8Sl'0,;.fajrokónnal korülvéve,¿mindig teljes biztossággal
ismert^k fel gazdájuk hangját s: vonakodás nélkül, egyenesen repültek az