sòrénye lobogott a szélben, Dzsoldas meg, a melynek bundàjàról vastag
jégcsapok fuggtek le, fàzósan bujt a lovak kozé, védelmet keresve a csunya
szél ellen. A hòmérò —■ 16°-ot mutatott ; igazàn kellemetlen utazàs volt !
Délutàn 5 óra felé titóttiink tanyàt a Gyaak-ias-on. A szél lassan alàbb
hagyott, az idò kezdett kiderillni, de a fóldet vaiami hat hiivelyknyi flnom,
poros hó borltotta, a melyet jurtjaink helyéról elòszòr el kellett lapàtolni. A 'hòmérò
ekkor, teljes szélcsendben, 11 "-on àllt az olvadàspont alatt.
Nagyon aggódtam az oly nagy kinnal ósszeszedett halgyujteményem
miatt, a melyet két nagy, lecsavarható bàdogedényben pakoltam el. Nem
régen az Ak-bulak mellett Oruz-b ek egész vigyàzatlanul, ezt a formollal tòltoti
két edényt védetleniil kinn hagyta a napon, s a folyadék bizonyàra vagy
40°-ra felmelegedett s igy a halak félig megfóhettek benne. A Gyaak-bulakon
kibontva az edényeket, jégdarabokat pillantottam meg benniik. A rendsze-
resen, ktilòn csomagokba pakolt halak kókeményre fagytak. Ezt a jég-
meg hal-konglomeràtumot óvatosan melengettem fel, meg levén gyó'zódve,
hogy a preparàtumok ilyen goromba bànàsmódot, hogy egyszer , meg-
fòzziik, aztàn meg megfagyasztjuk, bizonyàra nem àlltak ki. Csodàlatos-
képen azonban a gyujteménynek semmi baja sem tortént, s némi kis, jelen-
téktelen kivétellel, teljesen hasznavehetó maradt, a mi a formaldehyddel
vaiò konzervàlàst dicséri.
Rosszabbul jàrtunk a burgonyàval, mert ez csonttà fagyott, s igy hasz-
nàlhatatlannà vàlt ; ki kellett dobnunk, a mi nagy veszteség volt a- kony-
hàra nézve.
24-én gyònyòru deriilt idó kòszòntòtt bennunket : egyetlen felhòcske
sem volt az égen, fényesen siitott a nap a hóval fedett vidékre. A képzel-
hetò legszebb téli nap. Erre a napra nagy kombinàlt haditervet gondoltam
ki embereimmel, a melylyel ùgyszólvàn az egész Dzsaman-Icske és Ming-tòr
vidéket meg akartuk hajtani. Tekintettel a vidék vadàllomànyànak bóségére,
majdnem biztos zsàkmàny igérkezett. Ezùttal az egész személyzetet bele-
vontuk, még K osztka is òrt àllt az egyik oldalszàrnyon, hogy’ a kòszàli-
vad oldalt vaiò menekiilését megakadàlyozza. Magam A ttei és S zitnyikov
kiséretében a tòbbiek elòtt indultam, mert azoknak nem kellett nagy utat
tenniòk ; mi a Kok-dzser vòlgyén lovagoltunk egy darabig lefelé, egész a
Kiibergenti (hagyma) patak betorkolàsa alà, a hol balra kanyarodva, meg-
màsztuk a Mng-tòr-szyrt észak felé nézó' szakadékàt.
Ez az észak felé nézò szakadék azonban forditott elhelyezésu, szemben a
hozzà hasonló Kacska-tòrrel, a mennyiben ugy itt, mint ott a szyrthàtak
pereme hegységszeru, magasra emelkedó fai gyanànt tiiremlik fel, mig màsik
oldalàn lankàs lejtòvel stilyed alà a Ming-tòr vizvàlasztó konkàv szyrtteknò-
jébe ; azonban a Kok-dzser peremének dèli oldala lankàs és az északi mere-
dek, szakadékos ; a Kacska-tòròn éppen forditva, a dèli perem szakad le a
Szàry-dzsasz felé hirtelen, meredeken, mig az északi lejtò arànylag enyhe.
A szyrt peremére az egyik vizmosàson, meglehetòs nehéz màszàssal
jutottunk fel. Felülröl pompàs kilàtàs nyilik a Ming-tòr-szyrt tòménytelen
sekély vizmosàssal òsszeszabdalt feliiletére, meg a Khan-tengri messze keleten
emelkedó csoportjàra, a mely a levego csodàs tisztasàga miatt olyan kòzeli-
nek làtszik, hogy az ember szinte elérné a kezével.
A széles szyrtplateau az elòtérben eltakarta a Szàry-dzsasz és az Adr-tòr
tàgas vòlgyeit, s a hatalmas lànczok egy részének felépitését sem lehetett
làtni. Mindazàltal még igy is gyönyörüen hatott a tòbbszòr làtott, vakitó
fehér hegyvilàg, a mely ragyogó fehér friss hómezében valósàggal ùgy vàlt
le a sòtétkék égboltozatról, mintha vilàgitana, s kimondhatatlan, érintetlen
nagyszefuségében soha nem csòkkenò varàzszsal ragadja el a szemlélòt.
A t tei nagy kétségbeesésére a vadàszatot abbàhagytam, a szàmomra
gondosan kivàlasztott helyre S zitnyikov-o ì iiltettem, magam pedig elmentem
oly helyet keresni, a honnan a esodàlatos làtvànyt egész teljességében,
zavartalanul élvezhettem. Ennek az eljàràsnak aztàn az volt a kòvetkezménye,
hogy magam nem jutottam lòvéshez, mig S zitnyikov az alig 20 lépésnyire
tole elrohanó esapatot a szokott módon néhàny iidvlòvéssel eszeveszett mene-
ktìlésrp riasztotta, a nélkiil azonban, hogy esak egyetlen egy golyója is talàlta
volna a csapatban levò eros bakok valamelyikét.
Ez volt az utolsó tekke-vadàszatom s nem tudom, okosan tettem-e,
hogy ebben olyan hanyaguf és olyan kevés buzgalommal vettem részt. Ha
a szokott flgyelemmel kòvéttem volna a vadàszatot, ùgy ma bizonyàra
néhàny kedves diadaljelvény segitené az elmult szép napok emlékét felderi-
teni. Ìgy csàk az emlék maradt meg, és pedig olyan emlék, à
mely nem pihen meg nyugodt òntudattal az elmult élvezetek
felett, hanem idòk folytàval mind eròsebb, mind forróbb vàgyako-
zàssà fejlòdòtt. Mint vaiami eros honvàgy, ùgy vonz vissza Vaiami
a Tien-san erdeibe, a szyrtek és a jégboritotta tauok kòzé, a nélkii-
lòzésekkel teljes és mégis oly pompàs, szabad tanyai'flethez, a
nomàdok auljaihoz, a derék mergenekhez, sòt még a
kirgiz nyelv hangjaihoz is. A mig itt az iróasztalhoz
lànczolva, irom ezt a könyvet, még hatalmasabban fel-
làngol ez a vàgy vissza a messze Àzsiàba, a Khan-tengri
kòrnyékére. A Khan-tengri büvölt meg; vajjpn teljesül-e
még valaha az a forró vàgyam, hogy visszazaràndokol-
hatok fenséges làbaihoz, hogy még egyszer làthassam,
néma csodàlattal, felséges alakjàt a hajnal fényé-
ben, vagy az alkony vérvòròs tiizében,®^ vagy tàn
ez csak reménytelen, olthatatlan vàgy marad
életem végéig? . . •
Mintha a Khan-tengri, bùcsùt véve tòlem,
még egyszer teljes pompàjàban akart volna bemu