nunk. A mig erre vártunk, magános utas érkezett az állomásépülethez, a
kit tobb órával ezelott hagytunk el a szomszédos Burnoe állomás kòze-
lében. Katona volt, tartalékos gyalogos, a ki a mozgósitàs alkalmával Dzsar-
kentbe, a khinai határra vonult be, de most a tòbbi tartàlékossal egytitt
elbocsátották. Pispekig nagyobb csapat szabadságolt társáságában állami
koltségen szállították oket, onnan azonban, mert egyedül volt Taskentbe
vaiò, magánosan folytatta útját, és pedig, mlvel az ùtikoltségre ugyan édes-
keveset kapott, az apostolok lovàn tette meg az 542 versztnyi utat Taskentig.
Természetesen meghívtuk, hogy tarantàszunkon jòjjòn velünk, a mit hálásan
el is fogadott, s a mint késòbb beláttuk, mindnyájan jó üzletet csináltunk.
A derék S ztyefAn valóban az égbol pottyant le szàmunkra, mert a
turkesztàni katona- és paraszt-életbol vett elbeszéléséivel nagyon megrovi-
dítette a sokszor hosszúra nyült várakozó idoket, de azonkívül apro szol-
gálataival egészen meg is nyerte tetszésünket. Mindjárt Vyszokoe utàn alkalma
nyilt erre, mert a muzsik-nak, a ki kocsinkat vezette, nem volt olyan sólyom-
szeme, mint a kirgiz -jemscsikeknek szokott lenni, hanem a beàllott sotét-
-ségben olyan ügyetlenül keresgélt a mélyen bevágódott kerékcsapàsok kòzòtt,
hogy majd erre, majd amarra billent a kocsi, míg végre aztàn faradtan, lassan,
mint a hogy ilyen idétlen, nehéz tarantàszhoz illik, szépen fel is fordult.
Szerencsére, semmi nagyobb baj nem tortént, a mit csodànak lehet
mondani. Szerencse volt az is, hogy éppen egy szárt kerván-szeráj élòtt
fordultunk fel, a honnan segítségünkre jòttek az emberek, kòztilk néhàny
orosz kocsis is, a kik aztán lámpafény mellett nagy nehezen talpraállították
a nehéz alkotmànyt.
Késo éjjel érkeztünk Lissziczino állomásra, a hol a rossz ut miatt akarva,
nem akarva, meg kellett vàrnunk a virradatot. Innen gyorsan mentiink vaiami
-50 versztet egész Bjelovodszk-ig, a hol megint nem voltak lovak, s igy ismét
parasztfuvart kellett fogadnunk. Az ònfeju kis-orosz paraszt makacsul ragasz-
ikodotì ahhoz, hogy két lóval is elvisz benniinket, akárhogyan erósítgettük,
hogy az lehetetlen. A vége az lett a dolognak, hogy néhány verszt utàn
elakadtunk a sàrban és ugyan sok idòbe tellett, a mig segitséget szerezve,
tovább jutottunk, de persze, rendkíviil kellemetlen éjjeli ùtat kellett tenniink
a 20 versztnyire fekvó Csimkentig.
Nem mindig végzódik olyan szerencsésen a tarantászszal vaiò felfor-
dulás, azért nagyon óvatosan haladtunk, s majd a két paraszt, ■ majd kato-
nànk, majd pedig mi magunk is leszálltunk, a koriilményeket kitapogatni.
„Eslon az estve és a reggel, hetedik nap !“ Csimkentben az utolsó éjjeli
kalandokon' kifáradt idegzetünket néhàny orai álommal üdítettük fel, aztàn
egész simàn ment az ùt egész Sarap-hane-ìg, a hol a holtrészeg sztaròszta vég-
telen kellemetlenségeket okozott s csakis káromkodással lehetett tole lovakat
kicsikarni, de akkor is olyan gebéket adott, hogy az állomástól néhány szàz
lépésnyire megint fennakadtunk. A más lovakért visszasieto jemscsikkel olyan