Ámbár csuronvizesek lettiink, mit ártott az, a remek hómérséklet
mellett! Nemsokára kisütott a nap, s ragyogó napfényben, sietve porosz-
káltunk tovább, hogy az elóre sietett karavánt utolérjük. Kozben olyan saját-
ságos megvilágításban gyônyôrkôdhettünk, a milyent még addig sohasem
láttam. Az esos felhók elénk vonultak délkelet felé, s mint zárt, kékesszürke
tómeg, egészen a zenitig látszottak emelkedni, a hol egyenes vonalban, keletról
nyugatra, késélességü határolással végzódtek. À nap még magasan állt nyu-
gaton, s az általa bevilágított nyugati égboltozat rikitó, kénsárga színben
ragyogva érintkezett a kékesszürke felhôkkel. Utunk meglehetos pontosan
nyugatról keletre vezetett ; ha tehát elôre tekintettünk, akkor a komor, kodos
kékségü felhófal eló'tt szürke, melancholikus tájképet láttunk. Ha azonbani
visszapillantottunk, az ezüstfényben ragyogó pusztát láttuk, felette a vakító
fényes, aranyfényü mennyboltozattál, a melyre sótét, lapos árnyak gya-
nánt rajzolódtak az utánunk jôvô alakok kôrvonalai. Természetes, hogy
a két kiegészító színnek látszólag egyenletes eloszlása nagyban hozzájárult,
hogy a tünemény feltünó ellentétes legyen, s még ma is emlékszem, hogy
minél tóbbet néztünk majd elóre, majd hátra, annál élénkebb lett a kékesszürke
szomorú tájék ellentéte az aranyfényben úszó nyugati látóhatárral.
A tünemény addig tartott, míg a nap lassan lehanyatlott, s az alkony
homályba kezdte borítani az eget. Meglehetos zárt csoportban lovagoltunk, s
az éjjeli utazás rendes tréfái, Klippert elbeszélései vagy a kozákok dalai,
róvidítették meg a sótétben való lovaglás unalmát.
Éppen néhány lépéssel elóre lovagoltam, s a tôbbi nyolcz lovas mint-
e§y fólkórben kóvetett, a mikor egyszerre heves villanás világította be az
ejszakát, s utána lóvés dóreje zúgott végig a pusztán. Ijedten fordultam
vissza a csoporthoz, mert onnan kiabálás, káromkodás, jajveszéklés Jiallat-
szott, de csakhamar meggyózódtem a dolog ártatlanságáról. S zitnyikov toltve
felejtett puskáját átadta az egyik kozák laucsinak, az a puskát nem a vállán,
hanem nyeregkápáján végig fektetve vitte, s így sülhetett el a BERDAN-féle
katona-fegyver. Szerencsére szélról ment, a puska csóve kifelé volt irányozva,
s így a golyó ártalmatlanul süvóltótt végig a hangtalan pusztaságon. Nagy
szerencsétlenség tórténhetett volna, azért valóban megkónnyebbülten sóhaj-
tottam fel, mikor meggyózódtem a dolog ártatlan voltáról.
Az éles fájdalomkiáltás, a mely annyira megijesztett, inkább komikus
forrásból származott. A szerencsétlen puskás mellett ugyanis BARLu-BAilovagolt,
s a mint látta a fegyvert elsülni, minden megfontolás nélkül abban a pillanatban
úgy vágta kétszer pofon a szegény órdogót, hogy az fájdalmábañ feljajdult.
Pedig tulajdonképen nem ó, a kinek tán soha puska sem volt a kezében,
hanem a kozák volt a bünós, a ki kónnyelmüségeért komoly leczkét is kapott.
Némi ido után Barlu-bai jelentette, hogy a Suska-bulak forráshoz, vagy
jobban mondva, pocsolyához megérkeztünk, de sem karavánunknak, sem sem-
miféle aulnak nj'oma sem látszott. Miután a vidékre szétküldott keresók
minden eredmény nélkül visszatértek, s miután lóvéseinkre és kiabálásunkra
választ nem kaptunk, elhatároztuk, hogy ott helyben felütjük éjjeli tanyánkat
A karaván vezetésével E lly-bai-í biztuk meg. Minthogy 6 a forrás
korül nem talált tanyát, kétségtelen,. hogy mindaddig ment elóre, míg
69. kép. A legifjabb nomád nemzedék.
ilyenre akadt, a mi napvilág mellett mindenésetre konnyebben mehetett, mint
ilyen .koromsótét éjjel. A derék E lly-bai szellemi tehetségeit nagyo.n is jól
ismertük mindnyájan, hogy elóre be ne láttuk volna, hogy hiába keressük
a karavánt. Parancsunk szerint; àÿderék .fiú bizóriyára elvezettette a tevéket a
„legkozelebbi aulhoz“,. de hogy az az aul melyik világtáj felé fekszik, arról hala-
vány sejtelmünk sem lehetett ; igy a helyett, hogy egy csésze teáért bebaran-
goljuk a pokolsótét pusztaságot, tanácsosabbnak tartottuk azon helyen éjjelezni.