ember lehetöleg olyan helyet választ, a hol a folyó vize szélesen szétterül,
tehát sekély is, s á hol néhány, a folyó medréból szigetként kirrtagasló kavics-
zàtony alkalmas pihenöt szolgáltat útkózben a lovak részére. Néhány száz
lépésnyire a folyam mentén folfelé lovagolva, csakhamar találtunk is néhány
alkalmasnak làtszó helyet, de mielótt azokkal szerencsét próbàltunk volna,
elószor A tte i tett kisérletet, gondosan megvizsgàlva a folyó talajának rhinó-
ségét és: az àramlat erejét.
Leszerelte teljésen a lovát, aztán o maga is levetett minden felesleges
ruhát, hogy szükség esetében semmi sem akadályozhassa szabad mozgá-
sában. Ezután óvatosan s valósággal tapogatózva haladt elóre a folyóban,
lépésról-lépésre, szembe áz árammal. Be keil vallanom, hogy ez a körill-
tekintó, óvatos kisérletezés mély benyomást tett rám, annál is inkább, mert
a helyzet kétségtelen komolysága kinek-kinek a rendes szerepét teljesen
átcserélte. Két eróteljes, fiatai kiséróm, a kik közül különösen Ö r u z -b e k
szokta egyébkor .hàgy hangon : vinni a szót, most a legnagyobb szerény-
séggel ■ engedelmeskedett az ósz ùtmutató minden intésére, nekem pedig
épenséggel csak egészen passziv szereplés jutott osztályrészül. Egyike volt
ez azoknak a helyzeteknek, a melyekben csakis a gazdag tapasztalat és a
természet eróinek teljes ismerete küzdhetik ki a feladatúl tüzött czél elérését,
tehát oly speeziális tulajdonságok, a mikkel az orszàgban idégen, a helyi
viszonyokban tàjékozatlan utazó nem is rendelkezhetik, hanem a melyek
pótlására benszülött kiséróinek tehetségeire, jóakaratára van utalva, Ezeket
úgy nevelni, hogy legjobb tehetségüket korlátlanul az úti czél szólgálatának
szenteljék, ez, véleményem szerint, legfóbb és leglényegesebb feladata minden
expediczió-vezetónek: — most itt ószinte örömem telt abban, a mint láttam,
hogy derék kirgizeimmel szemben miképen sikerült ez a feladatom. A mint
kiadtam a rendelétet, hogy a Küljü-szu 'folyón át kell kelni, ezzel ki volt
merítve vezetói szerepem : innen fogva — nem szégyenlem bevallani —
embereim körülbelül olybá vettek csak, mint vaiami gyámoltalan portékát,
a mit mindén áron, de teljes épségben át kellett „szállítáni“ a folyón-
Némi kisérletezés után A ttei aiz 'égyik helyet alkalmasnak mondta az
átkelésre, s így most mindnyájan lészállottunk lovainkról, levetettük hosszú
besmenünket vagy csapánunkat, melyet összegöngyölgetve, hátul a nyeregre
kötöttünk, meglazítottuk egy keveset a hevedert s lecsatoltuk a szügyelót,
hogy lovaink szabad mozgását mi sem akadályozza ; ezután elsónek meg-
indult A t te i, a lova fejét a zuhanó árnak irányítva, míg O ruz-bek és T emir
jobbról-balról mellém sorakoztak, azzai a biztatással, hogy engedjem át
magamat teljesen az <T vezetésüknek.
Mindeddig még nem volt alkalmam, hogy ily széles s sebes áramlatú
folyamon átgázoljak, s nem is kétélkedem, hogy ennél az elsó kisérletnél
csúf kudarczot vallok, ha egyedül.a magam erejére vagyok utalva: oly
annyira zavarólag hat az érzékekre a jobbról-balról elzúgó ár sebes rohanása,
a mely a saját mozgása iránt egészen megtéveszti az embert. Különös
efzest okoz az áramlat nyomása a kengyelben álló lábban is, a mely jófor-
mán elzsibbad és teljesen elveszti a szokott térdszorítást. Szorosan egymás
mellett, úgy, hogy térdeink érintkeztek, lépdeltünk pontosan A ttei nyomában ;
a kis ponniek egész erejükkel'vëtették magukat az áramlatnak, a mely oly
csobogó zúgással tajtékzott körülöttünk, hogy csak harsány hangon, majdnem
kiabálva beszélhettünk egymással. Kellemesnek nem volt éppen kellemes a
dolog, kivált mivel a jéghideg glecservíz mélyebb helyeken majdnem csípóig
ért; de azért két derék kiséróm közt teljes biztonságban éreztem magamat,
126. kép. A Kapcsegai bejárata.
s nevetve utasítottam vissza szélsóségig meno szivességüket, a midón mindkét
oldalról még karjaimat is meg akarták ragadni. Elég hosszú ideig tartott a
mulatság,_ hogy lassankint hozzászókhassam, s így, látván két csatlósom
aggódó tekintetét, melylyel minden mozdulatomat kisérték, megnyugtatásukra,
egész közömbösen czigarettára is gyújtottam; a lovat vezetni egyáltalában
nem szabad, s a kantárszárat csak úgy kell tartani, hogy éppen még érezze
az ember a ló száját, s így azt még felránthassa, ha meg találna botlani:
így aztán, jól megülve a nyeregben s erósen szorítva a térdeket, kéz és
kar szabadon marad mindenféle „mellékteendók“ végzésére is.
A túlsó-partra kivergódve, embereim mindenekelótt nekem estek s
össze-vissza dicsértek jó magatartásom miatt : szinte ragyogott az arczuk
az örömtol, hogy ily jól sikerült átkelésünk.