A vadâszat módja mind a két vadra nézve elsô sorban a térszin ala-
kulatâtôl függ; de fôbb vonâsaiban mind a két kiik- faj tekintetében korül-
belül ugyanaz. A hol a talaj alakulata megengedi, ott a çserkészet nemcsak
a legvonzôbb, hanem a legtôbb esetben a leghâladatosabb módja is a vadâ-
szatnak; és csak a . hol ezt nem lehet alkalmazni, mint pl. nehéz sziklâk
kôzôtt, a hol a tüdô nem birja ki a sok mâszkâlâst, ott ajânlatos a hajtô-
vadâszat. A mint mâr a kôszâli-vadra vaiò vadâszat alkalmâval emlitettem,
a hajtôk fôfeladata, ■ hogy a vad elôtt csak mutatkozzanak és ezt csak
annyira nyugtalanitsâk, hogy menekülni kezdjen ugyan, de inkâbb hâtra,
a hajtôkra figyeljen, mint ütjâra és ezzel a lesben allô vadâsz puskâja elé
âllitsâk. Természetesen, a kôszâli-vadat igy kônnyebb hajtani, mint a nyilt
térszinen jârô hegyi-juhot, mert mig az elôbbit lehet meghatârozott ütra
kényszeriteni, addig a hegyi-juh elôtt rendesen az egész .szyrt szabadon
nyitva âll. Megfigyeltem, hogy a kôszâli-vad csak a legnagyobb veszedelem
idején vâg neki a hômezôknek és a glecsereknek, ügy, hogy erre az ember
vadâszat kôzbejft egész biztosan szâmithat. A vadjuh azonban egyâltalâban
nem fél a hótól és jégtôl, hanem minden kényszer nélkül, csupân a.ÿajât
jôszântâbôl is râmegy a jégre; sot a vén kuldzsâk szivësen pihennek a
flrn-vonal hüvôs âtmeneti zônâjâban, a melyben a nyugoti és déli lejtôk
csupaszok, mig a tôbbi hóval van fedve. Itt hevernck lomhân a napon, —
gyakran épp ügy, mint a kôszâli-vad, mind a négy lâbukat szétterpesztve
— s itt teljes biztonsâgban érzik magukat, mert fôlülrôl a magas hegylâncz
jégvilâgâbôl nem fenyegetheti ôket ellenség, a vôlgy fêlé pedig egészen
szabad kilâtâsuk van s hihetetlen éleslâtâsukkal tôbb kilométernyire ellât-
hatnak.É
rzékeinek élessége tekintetében, azt 'hiszem, hogy a vadjuh a kôszâli-
vadat felülmulja, mégis, bâr az hatalmas testalkatâval és rengeteg szarvâ-
val igazân impozâns âllat, a kôszâli-vadat vadâszatilag tôbbre Becsül^pt,
A kôszâli-vad valôsâgos vad, a mely. rugalmassâg és szçmfülesség tekintetében
még a mi zergéinket is felülmulja, mig a ju h birka-természetét
nem tudja eltitkolni, akâr azért, mert rendkivül szapora, de nevetségesen
nehézkes birka-ugrâsokkal szokott menekülni, akâr pedig azért, mert a vezetô
kos eleste -utân tanâcstalanul büvik ôssze és tehetetlen butasâgban lôveti
magât agyon.
Amott minden mozgâs ôntudatos s igazi kecskeszem intelligencziât ârul
el, itt minden fejetlen korlâtoltsâg, a mély a veleszületett érzéki tôkéletességeket
nem tudja kellôleg kihasznâlni.
Csak akkor szép igazân a hegyi-juh, a mikor nyugodtan legelészve
mâszik a sziklaszirtek kôzt. Mâszôképessége a csodâval hatâros, és az ember
nem tudja elképzelni, miképen bir kônnyedén mozogni orjâsi szarvâvâl a.
veszedelmes utakon; ilyen lâtvâny alapjân érti meg az ember, hogy . miképen
vâlhatott ez az âllat a megtestesült erô jelképévé.
Ilyen mászkálás kozben a kuldzsának messze elálló szarváról rendesen
letoredezik a- hegye, úgy hogy majdnem kivétel nélkül csak a flatal bakok
szarva sértetlen. Ezen a sérülésen kívül még majdnem minden szarv a
homlokoldalon is kopott, a mi onnan származik, hogy ezek az állatok
egész birkamódon szoktak tülekedni, egymást ide-oda tolva. A mint emli-
tém, ezek a küzdelmek még akkor sem szoktak komolyan lefolyni, ha
-nemcsak játékból, hanem a párosodás idején torténnek is : s ezzel ellent kell
mondanom annak a, valószinüleg S zeverczov által terjesztett nézetnek, hogy
a sok szerteheveró kos és kecske-koponya a párosodás idején vívott elke-
seredett küzdelmek emléke. A mállott és elfehéredett kuldzsa-koponya a
szyrtvidékeknek majdnem . nélkülozhetetlen vonása,. s-alig: mulik el nap,
hogy az ember egy vagy tSbb ilyen elmaradhatatlan emléket ne találna¡;
Ezek azonban -nemcsak meredek sziklafalak lábánál hevernek, hanem épp
oly gyakoriak a magas volgyek pusztaságain, mint a szyrtplaieauk lapos
tetején.A
vadjuh semmiesetre sem olyan vérengzó szornyeteg, hogy ellenfelét
sima foldon bármiképen is ki tudná végezni; azonkívül feudszerint egyéb
csontok nincsenek a koponyák mellett, hanem majdnem kivétel nélkül ;>¿sak
ilyeneket lehet találni, még ha tóbbet is, esetleg 4Ss8; drbot is egy határon.
Ennek a réjtvénynek a megoldása igen egyszera; a'szertehevero koponyák
ugyanis oly állatoktól származnak, a melyeket kirgiz vadászok ejtettek el.
Kuldzsa-vadászatra ritkán megy a mergen egyedül, hanem mindig visz magá-
val 2—3 hajtót. Ha elejtik a kuldzsát, akkor szétuafabolják és félpakoljákí,
a lovakra, de a nehéz és értéktelen koponyát levagják és ott hagyjákjifp
mire való volna haszontalan terhet czipelni? Az arkárt, a mely sokkal gyen-
gébb testü s legfeljebb 80—100 kg., egészen . maguklral viszik, mert annak
karesli szarvából mindenféle kis dobozt, késnyelet stb. ‘csinálnak. Ezért -tistr-
tozik, a ; ritkaságok kozé, hogy az ember az aulok és a kislakok helyein
kívül arkár-koponyát találjon. A kuldzsa-koponyákon is gyakran látni, hogy
a szarvból mintegy lábnyi darab a végéról híányzik, mert ezt is szivesen
használják a kirgizek az elobbi czélra.
A hol azonban a kuldzsa szabadon hullott el, a nélkül, hogy az ember
hatalmába keríthette volna, ott mindig találunk a fakult koponya mellett
egyéb csontokat is, mert külonosen a váll kornyékének óriási csontjai soká
ellentállanak a klima és a ragadozók pusztításainak. Ilyen koponyaleló-helyek
sokkal nagyobb számban találkoznak, mint az a vadállománv érdekében
kivánatos volna, s ezeknek a csontoknak a helyzetéból kiolvashatjuk a klimával
folytatott küzdelem tragikus lefolyását itt a világtól elzárt, magányos szyrteken.
Ritkán találni így egyetlen darabot, a mely megsebesülve, farkasok marása
vagy betegség kovetkeztében hullott e l; rendesen a mumiaszerüen ósszeszáradt
hulláknak, farkas- és keselyümarta fakó csontoknak egész halmaza hever
ilyen helyeken, s a. koponyák után megállapíthatjuk az elhullott állatok számát.
33*