folyó oly mély szakadékban folyik, hogy a kocsikkal mindig nehéz volt a
meredek lószfalakon le- és feljutni.
A vizfolyàs medrének mélysége ilyen helyeken lehetetlenné teszi az
óntózést ; ezért a folyó mindkét oldalàn a lósz-siksàg mint kopär üröm-
puszta teriìl el a magas partok felett, s csak a folyó smaragdzóld szalagja
kigyózik végig szämtalan kanyarulattal, mint az üde nóvényzet egyedüli
hordozója.
Végre elhagytuk a folyót és valamivel keletiebb irànyban hùzódtunk
az elhagyatott, érdektelen pusztän, elöttünk folyton a transzilii Ala-tau hófedte
ormainak képével, valóban gùnyos ellentétiil a forró, poros és egyhangu tàj-
képnek, a melyen valósàgosan csigamódjàra vonultunk tovàbb. Körülbelül
d. u. 2 óra lehetett, s a forrósàgban vaiò bandukolas halàlos unalma ellen-
àllhatatlan àlmosségot hozott szemeimre, mikor végiil szerencsére vàltozatos-
sag kóvetkezett be.
A térszinnek kónnyed emelkedése mögött, a melyre észrèvétlentil lova-
goltunk fei, egyszerre közvetetlen elöttünk nagy, erdöszerü facsoport tünt fel ;
az üt mindkét oldalàn messze kiterjedö, különösen üde és feltünöen jól
müvelt földek terültek el ; sugàr-egyenességu, szép fasorokkal szegélyzett
ärkok vagdaltäk a területet szabälyos parczelläkra. A mint közelebb jöttünk,
a fäk közül kis häzak bukkantak elö, ép ügy épitve vàlyogból, mint a
hogy Taskentben lättam, s az erdönek gondolt facsoportozat nagy kiterje-
désfi falunak bizonyult.
Mindjärt az elsö benyomäs, a melyet a falu népe tett ram, igazän
frappans volt. Az elsö ember ugyanis, a kivel talälkoztam, egy „hölgy“ volt • és
pedig nem is egészen vénasszony — a ki az itt ältalänosan hasznält tüzelö-
szer, a tiszjek készltésével volt elfoglalva, vagyis äztatott marhaträgyät pré-
selgetett tégla-módjàra formàkba. Nos, ebben még semmi különös sem volna,
mert a tiszjek-készités ezeken a vidékeken mindenütt a szép-nem kótelességei
kózé tartozik. Rendkivül feltünö volt azonban az a „kosztüm“, a miben mun-
kàjàt végezte. Vaiami kirgiz asszony egész nyugodtan készitene tiszjeket
az Ö legjobb ruhàjàban, s azutàn zavartalanul folytatnà munkàjàt a hàzban
és a konyhàn. Ezen az asszonyon azonban nem volt rajta sem a kózònsé-
ges dambal, a mosószóvetbol késziilt bokàig èro nadràg, sem pedig a liöjnök,
a hosszü, halókópenyszeru ing, hanem esak néhàny rövid, lenge chalat-
rongyot dobott a vàllaira, bizonyàra, hogy a tisztességnek eleget tegyen,
egyébként pedig sugar barna teste a legparadicsomibb fedetlenséggel tündökölt.
A dolog azt a véleményt tamasztotta bennem, hogy ezeknek az embe-
reknek tàkarékosakndk is, tisztäknak is keil lenniök, mert ha vaiami moham-
medàn no ilyen könnyü öltözetben jelenik meg nyilvànosan, annak csak
àltalanos szokàs lehet a magyaràzata, ez meg bizonyàra csak takarékos
ruhakimélésból és tisztasàgból szärmazhatott. Ezt az elsö pillanatra kelet-
kezett véleményemet azonnal beigazolva lättam, a mint a szorgalmasan
munkálkodó n6 mellett barátságos kószontéssel ellovagolva, a falu h°sszú
és rendkívül kellemes, tiszta utczájába befordultunk. A szembe jóvó nók
mind fátyol nélkül jártak, s mindnyáján kivétel nélkül tiszta, hófehér vagy
tüzpiros ing és hasonló nadrág volt. Hajukat elválasztva, tóbb hosszú fonat-
ban hordják, a melyek részben a vállukon át elóre, részben pedig a hátukon
szabadon függenek le, s ezeket még fényes, fekete selyemfonatokkal toldják
és tómórítik. Majdnem valamennyien zold levéllel, vagy virággal, rózsával
ékesítették a hajukat a fülük mógótt* a mi külonósen az üde, ñatalarczú
nókón nagyon jól festett. Néhány oreg nónek, a kik sótét ruhában járnak,
magas, csúcsos fókotójük volt, merev aranybrokát-szóvetból, a mely nagyon
emlékeztetett a khinai Viseletre, külonosen azért,-^áiert a fókótó csúcsán
vorós zsinórból kótótt gomb ékeskedik.
A férflak vagy fehér gyapotruhában, vagy pedig szép tarka chalatban
jártak; valamennyinek fején ott díszeleg a fehér turbán.
A falifí házai külóh-külott állva sorakoznak az utczák mentón. Mmden
házhóz valóságos konyhakert tartozik, a melyben hagymát, dinynyét, uborkát,
burgonyát és sok virágot tenyésztenekyf kifogástalan gonddal. Mmdegyik
házon h o s s z ü , zászlórúdszerü póznán kosár függ, a melyben fürjet vagy
szirti foglyót tartañak, mint valami kaliczkában. Az utcza tiszta — való-
szinüleg az Utcza mellett cscrgetlezó arikbóí ontüzik, s idónként talán még
le ¡s süprik! . Á. ' , , ..
Áz emberek az utczán nagyon barátságosan viselkednek, de külonosen
póínpás az á .sok csodaszép' gyerek, a kik a lovasokat, az udvarból
elofutva, rendkívül kedvesen koszontik „aman, aman, bai; chos, chos!“ sza-
vákkal, a mi kórülbelül annyit jelent, hogy: „ Adjon Isten, adjon Isten, uram ,
sok szerencsét, sok szerencsét! “
Ñémelyik kis/ .tacskó,; a melyiknek nem volt más ruhájá, mint barna
bñre és borotvált fején a sokszinüen hímezett sápka, olyan jó nevelést, olyan
kedvességet tanusított, hogy valóban csókolni való .volt,
így kótóttem elószor ismeretséget a iarandzsi néppel annak egyik telepén,
Tas-kara (Fekete-kó) faluban.
A tarandzsik tórokül beszéló parasztok a Tarim-medenczéból, a kik a
dungán-lázadás idején az Ili-ySlgyben, Kuldzsa kórnyékén voltak letelepulve,
a honnan a legújabb idóben sok ezer család vándórólt ;at Turkesztán orosz
fenhatóság alatt álló részébe, mert itt a humánus és ókosan rendezett kóz-
igazgatás alatt oly anyagi jólétnek órvendhetnek, melyet a zilált khinai állapotok
kózóthnem érhettek el. Rendkívül szorgalmas, tisztességes es tiszta népfaj,
s a mellett igazi parasztság, a mely tisztán fóldmíveléssel foglalkozik. Maga
a nép" magát kasgarlik-nak, azaz Kasgarból valónak nevezi, s nevüket a
khinaiaktól, illet^leg a dungánoktól kapták, a mire nézve két hagyomány
van. Tara a neve csagatáj tórók nyelven a kólesnek, s így a tarandzsi kissé
gúnyosan annyit jelentene, mint „koles-aratók“. Tóbb tarandzsi azonban ettol