Ezt a késedelmet elsó sorban lovaink okoztàk, a melyeknek a Kuru-
szai legelói, úgy látszik, nagyon is az inyükre voltak, ùgy, hogy nyergelés
idejében sehogy seni akartak kòtélnek állani ; külonben tekintettel arra
a bánásmódra, melyben ezek a szegény párák vándorlás aiatt részesülni
szoktak, egyáltalában nem vehettem rossz néven ezt a passziv ellentállá-
sukat. Habár a kirgizség, a mint láttuk, igazi lovasnép és a szó szoros
értelmében éietmódjának òsszes alapjait a lora és a lótenyésztésre fekteti,
még sem dicsekedhetik még nyomával sem annak a szeretetteljes ragasz-
kodásnak, melyet majdnem minden egyéb lótenyésztó nép szokott lovaival
szemben tanúsítani. Legélesebben domborítja ki ezt a nemtoródómséget talán
az a kbrülmény, hogy eszeágában sincs a kìrgiznek, lovának vaiami nevet
adni; az o szemében a 16 nem vaiami kipróbált, hüséges bajtárs, mint
majdnem valamennyi lovas-nomád szemében, hanem o csak kényelmes szál-
lító eszkozként becsüli, a melylyel használaton kívül alig tóródik valamit.
Ezzel nem azt mondom, hogy a kirgiz durván vagy kegyetlenül bánik
lovával : az efféle ténykedés nem is egyeznék meg az alapjában rendkívül
jóindulatú nép jószivü lelkületével ; de a kirgiz semmi tekintetben sem lát
vaiami külonos értéket lovában, s igy nem is talál okot rá, hogy vaiami
kiilònòs gondot fordítson reá. A lovakkal való bánásmód eleinte az idegen
szemléló elótt, az igaz, hogy kissé keménynek tetszik, mert az egyetlen
alapos gondozás, melyben a nyomorult állatok részesülni szoktak, egyenesen
a lelketlen kínzás szinében tünik fel. Menetelés után ugyanis a tanyahelyre
megérkezve, a lovakat azon nyergelten, felkantáro'zottan, a hogy leszállt
róluk a lovas, kotófékkel kikotik (rendesen keresztben kettónkint egymáshoz),
úgy, hogy fejükkel nem érhetnek le a foldig s így nem legelhetnek. Ebben
129. kép. Hajsza a lovak után.
a helyzetben maradnak aztàn a napihajtàs nagysàga szerint 1—4 óra hosszat,
s csak ezen idó mintegy felének letelte utàn ereszti meg a kirgiz a szorosra
csatolt hevederszijat, s szellfizteti kissé a lovak hàtàt azzai, hogy megemeli
s kissé ide-oda tolja a nyerget. Ha ez a hiitóskòdó idó lejàrt, — a mit
mindig betartanak, akàr a pusztàk izzó naphevében, akàr pedig a magas
hegységek 2 0 °-os hideg hófórgetegében all a tanya — akkor leveszik a
nyergeket s kiverik az àllatokat a szabad levegóre, ràjuk bizva a szegényes
takarmàny òsszekeresgélésének keserves munkàjàt. A kirgizek àllitàsa szerint
csakis ezzel a bànàsmóddal lehet a lovakat menetelés kózben a megbetege-
déstol megóvni, és pedig nem annyira a meghuléstól, hanem inkàbb annak
a kòvetkezményeitól, hogy a meneteléstól elfàradt lovak mohón falva vaiami
keveset, csakhamar pihenóre térnek, még mielótt jóllaktak volna. Ettól a
fogyatékos és elégtelen tàplàlkozàstól idó elótt elgyengiilnek az àllatok s
igy mindenféle betegségnek vannak kitéve.
Ez a megokolàs nem làtszik egészen alaptalannak, s a kirgizek tapasz-
talata bizonyàra igazolja a leirt szokàsnak àltalànos elterjedését ; az euró-
painak azonban ùgy tunik fel a dolog, mintha az órdògot Belzebubbal uznék
ki, mert a fàrasztó napi jàràs utàn igy is édes-kevés idó jut a lovaknak
legelésre. Ha az ember este 9 óra koriil iit tanyàt, màsnap reggel pedig
6 órakor màr megint indulni akar, ùgy a 3—4 vàró-óra levonàsàval alig
marad a lovaknak tòbb, mint 5—6 éjjeli óra, a mi alatt a rendesen ugyan-
csak silàny hegyi legelókòn fàradsàggal kell a kelló tàplàlékot òsszekeres-
gélniók. Hogy igy aztàn mikor pihennek, azt igazàn nehéz kitalàlni.
Hasonlóan kezelik a tevéket is, a melyeknek, lerakodàs utàn sorban letér-
deltetve óket, az orr-peczek zsinórjàval kótózik fejùket hàtra az egyik pùpjuk-
hoz, s igy akadàlyozzàk meg a rógtòn való legelésben, a mi, sajàt tapasztala-
taim szerint is, nagy mértékben àrtalmas erósebb fàradsàg utàn a tevéknek.
Ily bànàsmóddal szemben nem is esoda tehàt, ha kora reggel, indulàs
elótt a lovak meg tevék éppen nem hajlandók arra, hogy ònkényt jójjenek
a fjà rom alà, ùgy, hogy valósàgos hajtóvadàszatokat kell rendezni, mig
sikerul valamennyit ósszefogdosni. Ha hosszabb ideig tanyàzik az ember vala-
mely helyen, akkor rendesen tart a jurt mellett mindig legalàbb is egy fel-
szerelt hàtas-lovat készenlétben, mig ha az òsszes àllomàny kinn volt a
legelón, akkor elószór a legszelidebb, vagy leglustàbb lovat kell valósàgos
indiàn fortélylyal, mindenféle cselvetéssel elcsipni, hogy annak segitségével
a tòbbit is òsszeterelhesse. Erre a czélra a kirgizek nem hasznàlnak egyszeru
pànyvàt, hanem hosszù botot, a melynek a végére hurkos kòtél (ukuruk)
van erósitve ostor módjàra, s ezt vetik a kiszemelt àldozat nyakàba.
Ahhoz a sok festói képhez, a melylyel a karavàn felczihelódése, a
sàtorfàk féìszedése, a tevék megrakodàsa mindenkor jàrni szokott, nem éppen
utolsóként csatlakozìk még az a sok, vàltozatos óseredetiségében érdekes
jelenet, a mely a lovak òsszefogdoeàsàból fejlódik. Valósàgos nyaktòró gàt