szülottek tulajdonjogai iránt is sokkal kiméleüenebb, mint a tobbi orosz.
Habár ma már sokkal jobbak is ebben a tekintetben az állapotok, mint
S zeverczov idejében, a mikor a kozákok a kirgiz birtokok korlátlan urainak
képzelték magukat, s egyszemen „elvették“, a mire szükségük volt: még
ma is elég zabolatlanok a kozákok, s nem képesek felfogni, hogy miért
kellene a nomádot kimélni s vagyonára kelló tekintettel lenni.
Természetesen kivétel a ñatal vagy éppen aktiv kozák katona,"mert
ezt a szigorú orosz katonai fegyelem ugyancsak rendre tanitja, s a kitiind
emberanyagnak megadja az igazi belsó tartalmát.
A kozákokat természetesen igy nem nagyon szeretik, sem a parasztok,
a kik elsdsorban a lustaságukon botránkoznak meg, sem pedig a nomádok,
a kiknek erre száznál tobb okuk van. Ez azonban legkevésbbé sem bántja
ezt az életvidám kis népecskét, a mely kasztszerü zárkózottsága kozben
vidáman nd és fejlodik. K olpakóvszky tábomok csak egy ezredet tele-
PÍtett ugyan le az országban, de ezek a gyarmatok ma már egy aktiv és
két tartalékezredet szolgáltatnak,^B sot a kozákok biztositottak róla, hogy
annyi a fegyverfogható flatalember, hogy bátran felállíthatnának még két
„polk-ot“. Alig 50 év alatt tehát megháromszorosodott vagy megnégyszere-
zddott ez a nép, s ez a szaporodás valószinüleg novekedo árányban fejlodik,
mert soha sehol annyi gyermeket nem láttam, mint a kozák faí-
vakban.
A turkesztáni, külónosen a kozák falvak rendes képe az, hogy minden
asszony vagy gyermeket hord az olén, vagy áldott állapotban van, de. min-
denesetre egész gyermekrajt vezet. A piszkos, kóczos, de pufók,;spirospozsgás
kolykek az anyjuk szoknyájába kapaszkodva, bizony eleinte. kómikus látványt
nyujtanak, de késdbb az ember onkénytelenül elgondolkozik a dolog felett.
A kenyérkereset gondjai nélkül biztosított anyagi élet s majdnem határtalan
kiterjeszkedhetes azok a tenyezdk, a melyek ilyen nagy szaporaságot en-
gednek meg.
Hát talán boldogtalanabb ez az egyszerú, bécsipiros szoknyáeskába bur-
kolt orosz no, korülrajongva számtalan ivadékának tarka rajával, a kiknek
jovendoje semmi gondot nem okoz, mint azok a nyugati testvérei, a kiknek
életosvényére az ismeretlen, az aggodalomteljes „holnap“ veti mindig árnyé-
kát? Talán csak azért, mert rá nézve számtalan kivánság teljesen ismeretlen
maradt, s azért nem is vágyódik utána, vagy talán azért, mert egyedül
emberi mivoltának élhet, s nem fecsérli el erejét abban a küzdelemben, a
mely a czivilizáczió viharában mindig új vágyakat kelt, mindig új kivánsá-
gokat szül, a melyeknek teljesíthetdsege mind messzebb és messzebb tünik
a tomeg elol, míg a tehetetlenség rettentd orvénye mind mélyebben és mé-
lyebben szakad az akarat és a lehetdség kozé?
Boldog Turkesztán, a melyben még nincsenek szocziális kérdések,
boldog Oroszország, a mely még évszázadokon át legalább egyet biztosíthat
alattvalóinak: habár szerény, de gondtalan anyagi létet a kelet végtelen, ter-
mékeny pusztai térségein!
Az újonnan szerzodtetett kozák, Szitnyikov, nem volt már egészen fiatal
ember. Résztvett már a khivai-hadjáratban, s Kuldzsa elfoglalása alatt egy
expediczióban, a mely a Dzsuldusz volgyeibe vezetett. Ez alatt az expediczió
alatt résztvett néhány nagyobb emlósállat preparálásában is, a mi fóoka volt,
hogy érdeklódni kezdett utazásunk czélja után, s végre is felfogadtuk 6t.
Gyorsan és ügyesen pakolta fel P agüdjn május 22-én „flottafel'szere-
lésünket“ egy kis kocsira, a melyet néhány ember vontatott a folyam kozeli
partjára. Mi fegyverrel vállunkon kovettük a koesit, kiséretünkben pedig
ünnepi díszbe óltozdtt népség vonult, mert ma megint egyike volt az oroszok
számtalan ünnepének. Még az ataman és helyettese is kivonult téljes egyen-
ruhájában ; oreg, nagyszakállú kozák aggastyánok botjukra támaszkodva
biczegtek utánunk, s persze nem hiányzott a gyermekhad sem, a mi gyüjtó-
hadseregünk. Valóban ünnepélyes pillanat volt, s mindenesetre kellemes vál-
tozatosság a stanicza egyhangú életében, a mikor beszállva a lodkába, abban
kényelmesen elhelyezkedtünk, s a nehéz, idétlen hajó a parton álló tomeg
barátságos tidvrivalgása kSzott lassan megindult a folyamon lefelé, s ennek
sebes áramával nehézkesen surrant alá a Balchas-mélyedések felé.
Spivélyesen kdszóntóttük a parton álló sokaságot, a melynek buzdítóan
csengett szívés búcsúszava: „ Adjon Isten jó eredményt“,vagy ,,aviszontlátásra“!
Azután elhaladtunk a Gourdet tanácsostól épített pompás híd jármai
kozí, Uijszk elmaradt, s mi kinn voltunk a szabad, a nyilt folyamon. ..
49. kép.
Csimkent fóutczája.
(Turkesztáni faíusi csendélet.)