bobak (Arctomys bobac), a marmotához hasonló pusztai rágcsáló miatt
egészen ázsiai jelleget nyert.
Konsztantinovszkájából az út tôbb meredeken emelkedô terraszon és
erôsen dombos pusztákon át halad Szugati állomásig, a mely tulajdonképen
csak mintegy 50 jurtból álló aul ; kôrülôtte persze nem hiányzik a rendes
kép : szarvasmarhák, lovak, kutyák, vastagfarkú juhok, félig- vagy egészen
meztelen, piszkos gyerekek, csodálatosan rongyos nôk, s szanaszét lovagló
vagy heverészó kazak-kirgizek. ÁUni, vagy gyalog menni, úgy látszik, egy-
általában nem tudnak, mert én még nem láttam óket másként, mint lova-
golva, vagy a fòldòn kuporogva.
Ezután értük el az egész posta-utazásnak tájképileg legszebb pontját.
Sziklás hegyeken át, a melyeknek egyes részletei valóban festoiesen és sokszor
vadul emelkedtek az ég felé, másztunk fel a Kurdai (a térképeken néha
Muz-Bel, „Jéghát“) másfél ezer méternyi magasságára, s çsakhamar mind a
vôlgy sikja, mind a halomvidék mélyen alattunk teriilt el. Ezzel szemben,
túl a Csu folyón az Alexander-láncz óriási bérczei emelkedtek, kôzôttük az
5000 méter magas Szemjonow-hegy fenséges csúcsa, zárt, tomeges felépíté-
sével. A fotografálásra már késon volt, mert az esthomály mindent kétes
homálylyal kezdett bevonni a mikor a hágóra érkeztünk, de annál tündérie-
sebb, annál tüneményszerúbb volt a tàvoli hegyláncz foszforeszkáló fényben
égó szúzi világa, vakító fehér hótomegeivel, havas gerinczeivel, esúcsaival,
jegeseivel, a mely a derült ég hátteréról, mint felejthetetlenül nagyszerú kép
vált el, igazi alpesi pompával.
Pispek városka már Szemirjécsenszk tartományban fekszik, a mi igazi
munka-helyünkon, s csak mintegy 232 versztnyire Vjernyi-tSÍ, a posta utazás
végsó pontjától. Már április 20-ika óta ràzott-zôtykôlt a tarantász, Mi most
április 24-én bizony már vágytam tôle megszabadulni. A mint általában
mindenld mondotta, az útak Vjemyiig egészen jók, s tokéletes az útnak
lovakkal való felszerelése is. Tehát nem maradt más hátra, mint hogy a
jemscsikeket kelloleg ellássam borravalóval, hogy lehetôlég ne kiméljék az
ostort, hanem minél rohanóbb vágtatásban szeljük át a pusztákat. Nem is
takarékoskodtam, s alig 24 óra alatt lemorzsoltuk a 232 versztet Vjernyiig.
Szemirjécsenszk tartomány, a melynek délnyugati részét szemeltük ki
tanulmányaink tulajdonképeni czéljául, az Ili folyamrendszerét és a Tien-san
lánczait foglalja magában egészen a 73° hosszúságig. Területe 394—396
km.3, tehát majdnem akkora, mint Francziaország.
Az oroszoktól való elfoglalásának tôrténete igen jellemzó az oroszoknak
ázsiai elórenyomulására, a mit nem hódításvágy, nem is fôldéhség idézett
elô, hanem az a kényszerüség, a melybe az oroszok jutottak, hogy határaikat
kijelôljék és biztosítsák. A mig az Altaiban és az Aral-Kaspi homokpusz-
tàkon Szibiria meghódítása után aránylag gyorsan helyreállt a rend és a
bíztonság, addig a kirgiz-pusztàk végtelen mezôin, a hol a vad nomâd tôrzsek
Léboroltak, sokkal zavarosabbak voltak a kôrülmények. Az amügy is nagy
Lvart még inkább súlyosbította az a kôrülmény, hogy a XVIII. szàzadban és a
KIX szàzad elején egyrészt a kalmükkôk és khinaiak kôzôtt, màsrészt a kal-
tnükkôk és kirgizek kôzôtt uralkodó folytonos surlódások miatt majd az egyik,
majd a másik párt fordult az oroszokhoz segitségért, vagy kôzvetités végett-
Hogy határozott és biztos hatârvonalra tegyenek szert, 1718-ban épi-
[tették az oroszok Szemipalatinszk erôdôt, s ezt azután nemsokára az erôdit-
Iményeknek egész sora kôvette Orenburgtól Orszkon és Akmolinszkon át,
¡mint új-szibiriai, vagy Isim-határvonal, a mely 1752-ben elérte az Irtis
jfolyót. Természetes, hogy ezeken a jól védelmezett, s az oroszok fenható-
feága alatt álló helyeken azonnal jelentékeny kereskedelmi gôczpontok fej-
lôdtek ki. A vidék nomad népei, a kalmükkôk és a kazak-kirgizek nem
termelnek mást, mint marha-tenyésztésük nyers-terményeit, tehát úgyszólván
fminden más szükségleteik tekintetében a kôrnyezô letelepült népekre, külô-
nôsen a szàrtokra szorulnak, a kik azután majdnem egytôl-egyig kézmüvesek,
jvagy kereskedôk. Habár azok a karavánutak, a melyeken ezek a keres-
[kedôk Bucharából, Szamarkandból és Taskentbôl jôttek, még bizonytalanok
; voltak, s a nomád rablók garázdálkodásának ki voltak szolgàltatva, a meny-
[nyiben nem az oroszoktól védelmezett területeken vezettek, de legalább az
|ú. n. csarsi-k vagy vásárok az oroszok felügyelete alatt sokkal nyugodtabban
[és erôteljesebben fejlôdhettek, mint a független területeken, a hol ôrületes
Bvámok, a legdurvâbb ônkény és basáskodás tették tônkre a kereskedelmet.
Ezt a folyvàst nôvekedô kereskedelmi forgalmat talán nem is annyira
I az ügyes kereskedelmi politika fejlesztette, mint inkább helyi es természetes
■kôrülmények létesítették, ámbár a két versenyzô hatalom Oroszorszàg és
■Khina H- részérôl nem hiànvzott hizonyos ügyes politika, hogy mindegyik
l a saját területén levô kôzéppontokra vezérelje a kereskedelmet. Igy a khinaiak
■a XVIII; szàzad kôzepén Dzungariában nagyobb kereskedelmi
■raktárat rendeztek be, azzal a szándékkal, hogy a pusztàk
■kazak-kirgizeit erre a területre csábítsák, mert ez a terület
■az 1756 ki kalmükk-mészárlás óta majdnem lakatlan maradt.1
■Oroszorszàg erre azzal felelt, hogy Szemipalatinszkben nagy
■vásárt1 nyitott, s a mint a tôrténelem tanusitja, sikerült is
■ezzel a khinai vállalat felett fényes gyôzelmet aratnia.
Ilyen môdon az egész orosz határvonalon a tôbbé-
■kevésbbé fontos kereskedô-helyeknek egész sora fejlôdôtt ki,
1 1755-ben Amurszana kalmükk vezérDzungáriátfüggetleníteniakarta
■ a khinaiaktôl. A khinaiak erre elhatározták, hogy az orokôsen nyugtalan-
■kodôi kalmükkoket egyszcrüen kiirtjàk a fôld szinérôl.
■ l7 5 6 -b an kezdôdôtt a mészárlás, és a koriilbelül 600,000
^ p ó n y i lakosságból csak tôredékek maradtak, a kik rész- Kazak jemscsik
■ b e n az oroszok, részben a kirgizek kôzé menekiiltek. (postakocsis).